2018. szeptember 19., szerda

HIÁBA FIZETTE TARTOZÁSÁT, HIVATALOS ÉRTESÍTÉS NÉLKÜL, 2 ÓRÁS RENDŐRI AKCIÓ UTÁN LAKOLTATTA KI MÁRIÁÉKAT FERENCVÁROS

MÉRCE
Szerző: JÁMBOR ANDRÁS
2018.09.19.


Egy 29 négyzetméteres, penészes ingatlanból rakja ki a ferencvárosi önkormányzat Máriát, élettársát és kiskorú gyerekét. Hivatalos értesítést nem kaptak, csak a rendőrség szólt; az önkormányzat – amely a lakás tulajdonosa – pedig azt se vette figyelembe, hogy bár Máriának tetemes az adóssága, folyamatosan törleszt. Sőt most segítséggel a tartozás harmadát, félmillió forintot egyben ki is fizetne, csak ne kerüljön az utcára.

Máriának – részben a volt férjével való különválás, részben pedig a betegsége miatti munkanélkülisége következtében – jelentős lakbértartozása van az önkormányzat felé. A több mint másfél millió forintos tartozásra viszont érvényes részletfizetési szerződése van, és az abban foglalt kötelezettségeknek eleget is tett állítása szerint.

Az önkormányzat mégis elindította vele szemben a lakáskiürítési eljárást, amiről a család még írásbeli értesítést sem kapott, csak múlt vasárnap, szóban tájékoztatta őket egy rendőrjárőr a kilakoltatás időpontjáról.

Frissítés 15:20: Ferencváros önkormányzata viszont mást állít, mint Mária:

„a végrehajtásban érintett ingatlant H. J. és H-né B. M. 2000 októbere és 2008 júliusa között szociális bérlakásként bérelte a Ferencvárosi Önkormányzattól, havi 16.660,- Forint lakásdíjért. A bérleti szerződésüket Ferencváros Önkormányzata 2000 és 2008 között lakásdíj tartozás miatt több alkalommal felmondta.
Határozott idejű szerződésük 2008. július 22-én megszűnt. Hosszabbításra a már akkor fennálló nagy összegű tartozás miatt nem került sor, azóta H-né jogcím nélküli lakáshasználó.
A jelenlegi végrehajtási eljárás – szintén lakásdíj tartozás miatt – 2014-ben indult, mindezzel együtt Ferencváros polgármestere 2016-ban méltányosságot gyakorolt, ekkor a lakáskiürítés elhalasztásra került, és a jogcím nélküli lakáshasználó a lakásban maradhatott. Az elmúlt tizennyolc évben egyébként Ferencváros Önkormányzatától különböző szociális támogatási jogcímeken közel 900.000,- Forintot kapott.
Önkormányzati kezdeményezésre, a helyzet rendezése érdekében, H-né 2016ban a végrehajtóval részletfizetési megállapodást kötött, amelyben vállalta, hogy a fennálló több mint 1.750.000,- Forint tartozását 60 egyenlő részletben megfizeti. A megállapodás ellenére részletfizetési kötelezettségének nem tett eleget, az eltelt időben tartozása több mint kétmillió Forintra emelkedett. A volt bérlő 2017-ben úgy nyilatkozott, hogy szükség esetén kiskorú gyermekét az anyai nagyszülőknél elhelyezi. A kiskorú gyermek eközben korábban elköltözött édesapjához került, ahonnan már rendszeresen jár iskolába
.”

Molnár Noémi, az Utcajogász képviselője a Mércének elmondta: vitatják az önkormányzat eljárását. A végrehajtók gyakorlata ugyanis az, hogy előre értesítik a kilakoltatandó családot, itt ez azonban nem történt meg, ahogy egyébként egy másik ferencvárosi esetben sem a múlt héten. Illetve szerinte nem szokványos az sem, hogy miközben egyszerre van törlesztési szerződése az önkormányzattal a családnak, aközben elindítják a kilakoltatási eljárást...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.