2018. szeptember 18., kedd

JELENLEG AZ INDEX: FÜGGETLEN

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Népszava
2018.09.18.


Akadt olyan fideszes képviselő, aki órákkal a bejelentés előtt azzal viccelődött, hogy tulajdonosváltás történt a hírportál környékén.

Évek óta a frontvonalban érezzük magunkat. Mint egy világháborúban. Hol a Vörös Hadsereg söpör át rajtunk, hol a Wehrmacht, mi meg csak kapkodjuk a fejünket. És van, amikor vészjósló a csönd. Talán ez a legrosszabb – így kezdte Az Index marad, ami volt című „szolgálati közleményét” Tóth-Szenesi Attila főszerkesztő. 

A portálon kedd délután megjelent írásában a főszerkesztő konstatálta: a csönd most tört meg. Szerinte az a legfontosabb, hogy a kiadói jogokat gyakorló Index.hu Zrt. részvényei a Bodolai László vezette Magyar Fejlődésért Alapítvány tulajdonában maradtak. Ami változott: az Index legfontosabb partnerei – a hirdetéseket értékesítő CEMP SH, valamint a szerkesztőségi rendszert biztosító és fejlesztő cég – Ziegler Gábor és Oltyán József tulajdonába kerültek. Ugyanez a két ember cégein keresztül megvásárolta Bodolai Lászlótól azt az NP Nanga Parbat 17 Zrt.-t, amely az Indexet tulajdonló Magyar Fejlődésért Alapítványt alapította. 

Tegyük hozzá: Oltyán József személye joggal kelthet aggályokat. Bemutatása szerint – bár korábban baloldali szakszervezeti aktivistaként az MSZOSZ-ben vállalt szerepet – jelenleg a KDNP Bács-Kiskun megyei szervezetének elnökségi tagja, bizottsági elnöke. A 444.hu válogatást közölt azokból a megnyilvánulásaiból, amelyekben a megszüntetett Népszabadságnak, az Indexnek vagy éppen az ellenzéknek szúrt oda. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Orbán Viktor miniszterelnök tavasszal „fakenews-gyárnak” nevezte az Indexet, akkor nehéz elhessenteni a gondolatot, hogy Oltyán felbukkanása a kormányzati nyomulás jele. 

Utólag több mint érdekes, hogy hétfő délelőtt, órákkal az Indexet érintő változások bejelentése előtt Kerényi János fideszes politikus a Képviselői Irodaházból kilépve viccelődve odaszólt az Index videoriporterének: biztosan azért váltott „olyan konszolidált fazonra”, mert tulajdonosváltás történt az Indexnél. Az újságíró kérdésére, tud-e esetleg erről bármit, csak annyit mondott: „Dehogy, én nem tudok semmit”. Kerényi János amúgy Oltyán József földijének is tekinthető, hiszen soltvadkerti, azaz Bács-Kiskun megyei illetőségű. (Kérdéseinket elküldtük Oltyán Józsefnek, válaszát keretes írásunkban olvashatják.)

 „Megszerezni nem tudják az Indexet, de arra kísérletet tehetnek, hogy megfojtsák” – vázolt pesszimista forgatókönyvet egy sajtóügyekben jártas, az Indextől független szakértő. Ahhoz azonban, hogy megalapozott véleményt lehessen mondani, szerinte ma még túlságosan kevés az információ. Komolyan majd akkor kell aggódni – vélekedett –, ha Bodolai László távozik az Indexet tulajdonló Magyar Fejlődésért Alapítványból. Számára ugyanis Bodolai garancia a kormánytól független működésre...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése