2018. szeptember 3., hétfő

LÁM, EZÉRT NEM VITÁZIK SENKIVEL A FIDESZ!

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2018.09.02.


Szinte a kormányzópárt védjegyévé vált: senkit sem méltat arra, hogy egyenlő feltételek mellett, nyílt vitában védhesse meg álláspontját. Ezért kell számára a médiatúlsúly, ezért csökevényesedett a parlamenti munka törvénygyárrá, ezért vörös posztó a Fidesz számára a fékek és ellensúlyok rendszerére épülő liberális demokrácia. Jól odamondogatni a válaszadásra képtelen ellenfélnek, teleplakátolni az országot kormányzati hazugságokkal, nemzeti konzultációnak nevezni egy szimpla politikai propagandát, na, ez az, amit igazán szeret csinálni a kormánypárt.

Könnyebb azt állítani, hogy rendbe tették az oktatást, sínen van az egészségügy, a munkanélküliség pedig már csak mikroszkóppal látható, minthogy érdemi szakmai és társadalmi párbeszédet folytatnának a kormány illetékesei ezekről a témákról. Most, hogy az iskolaigazgatói székekben már a saját kádereik ülnek, az egészségügyi intézményekben is jobbára saját, megbízható embereiket helyezték vezetői posztokra, azt remélik, a belső feszültségeket már házon belül fel lehet oldani. Ami azonban a Honvédkórházban történt az utóbbi napokban, rámutat ennek a szemléletnek az abszurditására.

Könnyű ugyanis egy darabig a szőnyeg alá söpörni a problémákat, elverni a port azokon, akik eddig működésben tartották a rendszert, minthogy az alapoktól elkezdeni a reformokat közösen kidolgozott koncepció alapján. Könnyebb közleményekben biztosítani a közvéleményt arról, hogy nem is áll összeomlás előtt a magyar egészségügy, mint rászánni az időt, energiát, szaktudást, és teljes társadalmi összefogás keretében meggyógyítani a beteg oktatást, és egészségügyet. Könnyebb ellehetetleníteni azokat a szakembereket, illetve szakmai szervezeteket, melyek a valódi megoldást sürgetik a látszatmegoldások helyett, mint békejobbot nyújtani nekik, és elismerni, hogy a kormány komoly mulasztásokért felelős...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.