2018. szeptember 29., szombat

LESZÁLLÓÁGBAN VAN ORBÁN ÚJ HOBBIJA

INDEX
Szerző: MT
2018.09.29.


Orbán Viktor a jelek szerint kihalkófélben lévő divatra szállt fel, amikor felszállt egy luxus magánrepülőre: Nyugaton már eléggé vigyázni kell az ilyesmivel, és a második világban is egyre inkább kerülik még a látszatát is a repülőzésnek az állami vezetők. Ettől függetlenül bőven vannak még szép teljesítmények a műfajban, bár az is biztos, hogy az igazán nagy klasszikusok ideje már lejárt, ahogy a politkusok magánrepülési és jachtozási szokásaiból látszik.

A hét elején az Átlátszó cikkéből derült ki, hogy Orbán Viktor egy rejtélyes luxusrepülővel utazgat, sőt ugyanezen gép gyakran keresztezi útját egy luxusjachtnak, amelyen a magyar üzleti és politikai élet krémje szokott előfordulni. Később Orbán szóvivője azt mondta, a miniszterelnök a közbeszerzések egyik legnagyobb nyertesének számító Garancsi István vendégeként a MOL Vidi focimeccseire repül a géppel. A dolgot a kormánypropaganda és a hivatalos kormánykommunikáció is lenyűgöző logikai gimnasztikával magyarázza azóta is.

Bár a kormányszóvivők szerint nem került közvetlenül közpénzbe Orbán útja, arról korábban már írtunk, hogy a világ szerencsétlenebb történelmi fejlődésű helyein az ajándékokba is bele tudnak bukni politikusok. De Magyarország nem csak emiatt, hanem abból a szempontból is különleges hely, hogy hivatalosan ugyan nincs kormánygépe, ám véletlenül a miniszterelnöknek mégis mindig rendelkezésére áll egy honvédségi utasszállító, ami vélhetően az urizálás látszatának elkerülése végett van így...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.