2018. szeptember 19., szerda

MAGASABB KAMATOT AKAR? ARRA VÁRHAT! - A JEGYBANK ÉRZÉKELHETŐEN MÁR A CÉGEK MIATT IS AGGÓDIK

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2018.09.19.


Jelentős változásokat jelentett be a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Elemzők szerint a módosítások a jegybanki szigorítás – ami a köztudatban elsősorban kamatemelést jelent – korai lépéseként értékelhetőek. Azonban az általános vélekedés szerint az alapkamat csak 2020-ban lehet a mainál magasabb.

Az MNB – mint bejelentette – az év végéig kivezeti a 3 hónapos betéti eszközt, amelynek állománya jelenleg 75 milliárd forint. Az év végéig megszűnik a monetáris politikai célú kamatcsere és a jelzáloglevél-vásárlási program, amivel a hosszú távú piaci kamatokat próbálták leszorítani. Akad szakértő, aki szerint utóbbiak kivezetése akár kudarcuk nyílt beismeréseként is felfogható (az Azénpénzem.hu is osztja ezt az álláspontot). A lépésnek még akkor sem csekély a jelentősége, ha így van.

Az Equilor elemzői szerint az MNB most elmozdult az „ultralaza” monetáris politikai álláspontról azzal, hogy a legutóbb bevezetett nem konvencionális eszközök kivezetéséről döntöttek, ráadásul változtattak korábbi kommunikációjukon is. Varga Zsombor, az Erste junior makrogazdasági elemzője is úgy véli, a jegybanki eszköztár frissen bejelentett jelentős változtatása a szigorítás korai lépésének fogható fel...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.