2018. szeptember 18., kedd

MEGKEZDHETJÜK AZ AGGÓDÁST

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: LÁZÁR GERGŐ
2018.09.18.


Szép jó estét mindenkinek! Orbán Viktornak ma nagy napja volt, nem elég ugyanis, hogy megszületett harmadik unokája is – Ráhel a boldog anyuka – hanem találkozhatott jó barátjával, Vladimir Putyinnal is. Nem volt elég az, hogy pár hete a keleti országok diktátorainak nagy többségével összefutott Kirgizisztánban, az orosz elnök ott sajnos nem volt jelen. Ezt azonban sikerült bepótolni a mai napon, amikor is a honvédség nemkormány gépével elutazott Moszkvába, hogy fontos dolgokat beszéljenek meg. Mint például:

Mindenfajta nehézségek felvetődnek, és még fognak is. Ezért a haatáridőket igyekszünk tratani, de én azt másodlagosnak tartom ahhoz képest, hogy a nagy ügyet, amelyet én komoly dolognak tartok a Kelet-Nyugat együttműködés szempontjából, sikerre vigyük. Úgy látom, hogy ebben mind a ketten legalább száz százalékig elkötelezettek vagyunk. Ezt meg fogjuk csinálni, és ez egy közös siker lesz. Nem csak a magyar-orosz kapcsolatoknak tesz majd jót, hanem modernizálni fogja Oroszország és Európa energiapolitikai kapcsolatrendszerét is. Messze túlmutat az ügy fontossága Magyarország keretein. Ezért is az érdeklődés, ezért a sok ellenfél és ezért a sok támogató.

Oroszországtól energiát vásárolni tehát azt jelenti, hogy modernizálódunk. Jó tudni. Meg azt is jó tudni, hogy a találkozót és megbeszéléseket ellenzők csak féltékenyek az Oroszország és Európa közötti energiapolitikai modernizációra. Ilyen modernizáció például az is, hogy Magyarországon atomerőmű épül, annak ellenére is, hogy a legtöbb nyugati ország megpróbál más alternatívák felé mozdulni. Mi persze nem, Magyarország kitart...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.