2018. szeptember 13., csütörtök

MINEK ÖRÜLTEM TEGNAP, 2018.SZEPTEMBER 12-ÉN?

MÉRCE
Szerző: KŐSZEG FERENC
2018.09.13.


rendszertelen őrületben,
a semmi sem lehetetlenben;

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
miben is, hogy valamiben?
Várady Szabolcs: Mégis miben?


Örültem a Sargentini-jelentés sikerének, persze hogy örültem. Nem annak örültem, hogy Magyarország arra az útra került, amelynek a vége az lehet, hogy bezárul mögötte az Unió ajtaja, hogy Magyarország lehet a Putyin-vezette Európa-ellenes politika utolsó csatlósa. Kerültünk már efféle helyzetbe, az se vált dicsőségünkre. De annak örültem, hogy Orbán a maga öntelt, gőgös, csak a rövid távú pártérdekre néző politikájával pofára esett.

Ebben a tekintetben sem volt egyértelmű az örömem, mert persze jól emlékszem arra a fiatal politikusra, aki 1989. június 16-án elsőként szólította fel a szovjet csapatokat távozásra, és aki a hatalmas tömeg előtt rámutatott a politikusokra, akik bűnrészesek voltak a forradalom vezetőinek és harcosainak a meggyilkolásában, kései temetésükkor azonban álszent arccal álltak áldozataik koporsója mellett.

Számomra ma is fájdalmas, hogy ebből a ragyogó hajdani politikusból mára a hazugságok hitelét vesztett szószólója lett. Meg örülhettem annak is, hogy az ENSZ vette védelmébe a Magyar Helsinki Bizottságot, az Amnesty Internationalt. Az előbbi létrehozásában és szerepének kialakításában volt némi részem.

Örültem és örülök, hogy a Helsinki, semmiféle hatalommal nem rendelkező civil szervezet létére, kínos vakaródzásra kényszeríti a hatalmi eszközök összességével, a gátlástalanul hazudozó sajtóval rendelkező kormányzati politikát. Ezt a vakaródzást jól ismerem. Így vakaródzott a 80-as években a pártállam is a csöppnyi demokratikus ellenzéktől meg a cenzúrázatlan szamizdat sajtótól, pedig övék volt a párt- és államapparátus, az egész sajtó, a rendőrség és a rendőrség alá rejtett titkosszolgálat.

A mai napon mégsem ennek örültem leginkább. Nem a Sargentini-jelentés sikerének, nem Orbán fancsali képének, nem Szijjártó miniszter és Kocsis frakcióvezető tehetetlen őrjöngésének.

Örömöm hátterében az állt, hogy sok éves huzakodás eredményeképpen sikerült helyreállítani Kemény György pompás falképét, amelyet a művész lakásunk hajdani cselédszobájában festett a két szobaúr, Bence György és Kenedi János felkérésére. Az 1968 szellemét játékosan tükröző falkép negyvenhét esztendeje készült el, és már közel állt a teljes megsemmisüléshez. Mostanra azonban a restaurátorok szakszerű és áldozatkész munkájának eredményeként olyan, mintha Kemény György tegnap tette volna le az ecsetet...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése