2018. szeptember 4., kedd

MIT AD 50 PERC EGY OSZTRÁK ISKOLÁBAN?

BELSŐ MONOLÓG BLOG
Szerző: belsomonolog
2018.09.03.


Elkezdődött a suli. Ebben a témában számos írás születik majd, tudom. A szülőknek vannak ezzel kapcsolatos érzéseik, megéléseik, amit egyszerűen muszáj kiírni magukból. Hát nekem is akadt témám, de nem a magyar élmények kapcsán. Három hete költöztünk Ausztriába. Gyermekünk most kezdte a második osztályt. Erről mesélnék egy rövidet.

Jobb lett volna, ha már az elsőt is itt tudja kezdeni, de így legalább van összehasonlítási alapom.

Mivel a gyakorló szülők és nagyszülők tudják, hogy mi van otthon, én most csak az itteni élményeket osztom meg.

Beiratkozni egy héttel korábban volt lehetőségünk, az igazgatónő fogadott minket személyesen. Lemásolta az iratokat, elmondta, hogy mire lehet számítani, s közben minden harmadik mondata a gyermekünknek szólt. Kérdezte a hogylétét, van-e állata, mennyit ért németül? Ő persze meg volt illetődve - egyébként csak pár hónapot tanult, vagyis nem beszélni a nyelvet -, de az igazgatónő csak bevonta továbbra is a beszélgetésbe. Ettől gyermekünk egyre oldottabb lett s visszaválaszolta az általunk mondott szöveget.

Kaptunk néhány papírt a tudnivalókról, amik az alábbiakról szóltak.

- az első tanítási napon, szeptember 3-án a gyerekek 9:50-kor hazamehetnek!
- tanszereket, táskát ezen a napon még nem kell vinni!

- aki katolikus, és szeretne, elmehet a misére, ami kb. tízig tart, a többiek ez alatt vagy hazamennek vagy felügyelettel az iskolában maradhatnak
- az első héten még haza lehet menni ebéd előtt is, ez a másodikosoknak 11:45-kor van
- a második héttől is 11:45 a tanítás vége, négy órájuk lesz
- onnan kezdve minden délután lesz valamiféle kézműves foglalkozásuk az ebéd utáni, és a házi írás közötti időben

Ennyit tudtunk kb. Beszereztük az előírt dolgokat és vártuk a startot.

Gyermekünk - megjegyzem velünk együtt - kellően ideges volt már napok óta, amit igyekeztünk mindenféle jópofa élménnyel enyhíteni nála. Előző este még egy kis sírás is volt, az alvás sem ment egyszerűen, de végül a nagyon sok együtt érző szó és ölelés segített.

A suli előtt hatalmas tömeg hömpölygött, picikénk nyomult előre a tömegben, látszott rajta, hogy a félelme mellett megjelent a kíváncsisága is.

A termük a másodikon van, hamar megtaláltuk. Aztán jött az első meglepetés. A tanító nénit mi már láttuk képről, ő minket azonban soha. Mégis, mikor megjelentünk az ajtóban, tudta, hogy kik vagyunk, a gyermekünket a nevén köszöntötte. Három új gyerek is van az osztályban, így különösen jó érzés volt ezt megélni. Mármint, hogy ez a nő készült!

Picikénk leült, egy ideig egyedül volt a választott padban, majd egy kislány mellételepedett.

Eljöttünk. Nagyon kíváncsiak voltunk a benyomásaira, ami mindösszesen 50 percnyi lehetett.

Mikor visszaértünk, már az egész osztály jött le a lépcsőn, gyermekünk teli szájjal mosolyogva érkezett. Kisvártatva azt is megtudtuk mik történtek az alatt az 50 perc alatt:

- Minden gyerek asztalán volt egy ajándék csíptető és egy radír, amit természetesen elhozhattak.

- Két kisgyerek segített kislányunknak kipakolni a holmiját - mert még nem tudta, hogy mi hová való -, s erre önként jelentkeztek a gyerekek.

- A tanító néni bemutatta az új gyerkőcöket, ezután egy szőnyegre leült az egész csapat, ahol a tanító mesét olvasott. Utána, aki akart, mondott magáról pár mondatot.

- Egy kisfiú elég sokat késett, idegeskedés nélkül lepakolt és csatlakozott a földön ülő többiekhez.

Gyermekünknek ez elég volt arra, hogy azt mondja: - “nem is olyan szörnyű ez az iskola.”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése