2018. szeptember 12., szerda

NEM CSALÁS, NEM ÁMÍTÁS: AZ EURÓPAI UNIÓ ALAPSZERZŐDÉSE SZERINT SEM SZÁMÍTOTTAK A TARTÓZKODÓ VOKSOK AZ EP-SZAVAZÁSON

168 ÓRA ONLINE
Szerző: 168 Óra
2018.09.12.


Már a múlt héten elkezdte pedzgeteni a Fidesz, illetve a teljes hazai kormánysajtó, hogy ha a Sargentini-jelentés szerdai európai parlamenti szavazásán nem számítják be a tartózkodó voksokat, akkor az „csalásnak" fog minősülni. Erre jó okuk volt, ugyanis a strasbourgi ülésen kiderült: ha a tartózkodó szavazatokat figyelembe vették volna az EP-ben, akkor nem lett volna meg a szükséges kétharmados többség az Orbán-kormány demokráciát és jogállamot korlátozó intézkedéseit elítélő Sargentini-jelentés elfogadásához.

Az Európai Parlament érvényes szabályai szerint a jelentés elfogadásához a leadott voksok több mint kétharmadára, tehát a jelenlévő képviselők kétharmadának szavazatára van szükség, valamint az összes képviselő abszolút többségének támogatására van szükség (ebbe már beleszámítanak a szavazáson nem megjelent képviselők).

Az EP szabályzata szerint azonban ilyenkor csak az igen vagy a nem szavazatokat szabad figyelembe venni, a tartózkodást nem. A tartózkodó szavazat csak akkor vehető számításba, ha az Európai Unió alapszerződése előírja azt, azaz speciális többséget szab feltételként.

Csakhogy hétfőn az EP jogi szolgálata megállapította, hogy a Lisszaboni Szerződés 7. cikkének 1. bekezdése alkalmazandó a jelentés elfogadásához, amely kimondja a tartózkodó szavazat mellőzését a kétharmados döntésnél. Vagyis a strasbourgi testületnek nem kellett eltérnie a szokásos eljárásrendjétől...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.