2018. szeptember 21., péntek

ORBÁN ÉS A HAVEROK: ÍGY LOPJÁK A PÉNZT

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2018.09.20.


Az Európai Parlament liberális frakciója, az ALDE érdekes animált rajzfilmet posztolt a Twitteren. Ebben remekül elmagyarázzák az európai választóknak, hogyan lopja el Orbán Viktor és közvetlen környezete a Magyarországra szánt uniós fejlesztési pénzek nagy részét a Fidesz hatalomra kerülése – 2010 – óta. Sajnos a valóság még a rajzfilmnél is rosszabb, ugyanis Mészáros már a leggazdagabb magyar, sőt a magyar történelem legtehetősebb és ezzel együtt legtehetségesebbnek kikiáltott “vállalkozója”.

Valamint azt is kihagyták a filmecskéből, hogy amióta Simicska összeveszett Orbánnal, azóta a cégei nem tudnak a piacon megélni és ezért sorban adogatja el azokat a fideszes maffiának. Ebből is látszik, hogy a cégei a pályázati pénzekre voltak berendezkedve és nem a piaci életre, így a G-nap óta Simicska is menteni próbálja a még menthetőt, hogy vigye magával Amerikába.

A rajzfilmben elmesélik, hogy Orbán korrupt oligarchiát hozott létre Magyarországon, illetve azt is, hogy minden esetben Orbán dönti el, ki lehet gazdag Magyarországon. Példaként felhozzák Orbán vejét, Simicskát, Mészáros Lőrincet és Garancsi Istvánt is. Kitérnek arra is, hogy a magyar gazdasági rendszer a Putyin-féle orosz gazdasági rendszert másolja kicsiben.

Majd a videó a végén azzal zárul, hogy ezt a rendszert nem Oroszországban hozták létre, hanem az EU-ban, EU-s pénzekből és megjegyzik azt is, hogy nem így kellene elkölteni az EU-s pénzeket. Valamint azt is, hogy rettentő kétszínű dolog az EU ellen ágálni, miközben abból gazdagszik Orbán Viktor és a szűk köre. Az animációt, aminek elkészítésére az impotens (ál)ellenzék nem volt képes, egyébként itt lehet megtekinteni:...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.