2018. szeptember 18., kedd

ORBÁN RÁHEL OLYAN ÓRÁT VILLANT, AMELYNEK AZ ÁRÁÉRT EGY OTTHONÁPOLÁST VÉGZŐNEK 17 ÉVEN ÁT KELL DOLGOZNIA

168 ÓRA ONLINE
Szerző: H.Sz.
2018.09.18.


Ellenzéki képviselők „Az otthonápolás munka!” feliratú pólóban ültek be az Országgyűlés hétfői plenáris ülésére.

Országgyűlési képviselők öltötték magukra az első őszi ülésnapon az otthonápolók legfőbb üzenetét hirdető, „Az otthonápolás munka!” feliratú pólót - írja lapunkhoz is eljuttatott közleményében az aHang.

Magyarországon ma több mint 45 ezer ember ápolja otthon gyermekét, idős hozzátartozóját 24 órában az év 365 napján, szabadság, szünet nélkül. Az ő „fizetésüknek" a kormány által elismertek szerint – mint megírtuk – az alapösszege a 2010. évi 28 500 forinthoz képest 2018-ra 32 600 forintra, az emelt összegű ellátás 37 050 forintról 44 250 forintra emelkedett. Ezzel egyidejűleg bevezetésre került a legsúlyosabb állapotú hozzátartozókat ápolók részére a kiemelt ápolási díj, amelynek havi összege 2018-ban 58 680 forint.

Vagyis a legmagasabb összeg, amelyet ezért a munkáért kapnak, havonta 58 680 forint.

Ez alapján a családi pótlékkal együtt is maximum 75 810 forintból kell két embernek (ápoltnak és ápolójának) megélnie, ami egyszerűen lehetetlen Magyarországon.

Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője a hétfői plenáris ülésen azt mondta, hogy közpénzt nem ellopni, hanem az otthonápolókra kellene fordítani, erről pedig javaslatot is beadott az MSZP-Párbeszéd. Csak remélni tudja, hogy ezzel egyetért a fideszes Mátrai Márta is, aki tíz évvel ezelőtt még kezdeményezte, hogy ismerjék el munkaként az otthonápolást – fűzte hozzá a Párbeszéd politikusa. Kitért arra is, hogy annak a 12 millió forintos órának az áráért, amelyet Orbán Viktor lánya, Orbán Ráhel a kötcsei pikniken villantott, egy kiemelt ápolási díjért dolgozó otthonápolónak 204 és fél hónapon át, több mint 17 éven át kell dolgoznia.

Válaszában Rétvári Bence az Emmi parlamenti államtitkára azt mondta, hogy amíg 2010 előtt nem emelkedett az otthonápolási díj, az Orbán-kormány volt az, amelyik bevezette az emelt összegű ellátást. A politikus szerint ennek az összege, az 58 680 forint kevesebb, mint amennyit a kabinet szeretne adni, de az érintett szervezetekkel egyeztetve már dolgoznak a megoldáson...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése