2018. szeptember 18., kedd

ORBÁN VIKTOR LENÉZETT A NAGY SEMMIBE, ÉS SZÉDÜLNI KEZDETT

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2018.09.18.


Orbán Viktor valószínűleg jobban tenné, ha elengedné a Sargentini-jelentést, de ő igyekszik belőle belpolitikai ügyet kreálni. Nem veszi észre, hogy minél jobban belemászik ebbe a történetbe, annál inkább elszigetelődik az európai politikai színtéren, azok pedig, akik most a hátát lapogatják, nem tudnak majd többet nyújtani neki, mint elvi támogatást a kirekesztő, a liberális demokráciát pocskondiázó politikájához. Pedig Orbán rendszerének nem üres szavakra, hanem pénzre van szüksége, amit csakis az EU tud biztosítani számára olyan mennyiségben, mint amennyire szüksége van a Nemzeti Együttműködés Rendszerének fenntartásához.

Arról már korábban értekeztünk, hogy a vártnál jobban zokon vette Orbán Viktor azt, hogy a Sargentini-jelentés kétharmados elfogadásával lényegében kiközösítette pártját és kormányát az a brüsszeli politikai közösség, amely ellen évek óta szabadságharcot vív. Az még benne volt a pakliban, hogy egy darabig majd rugózik a témán a kormányfő, de az, hogy most a magyar parlament kétharmadával akar nekimenni a brüsszeli kétharmadnak, egyenesen ostoba lépés, amit nyilván személyes sértettsége miatt nem képes elkerülni.

Pedig jól tenné, ha ezúttal nem az érzelmeire, hanem az értelmére hallgatna. A jövő év tavaszi uniós választáson és a várhatóan ősszel sorra kerülő önkormányzati voksoláson kívül most semmilyen szorító tényező nem indokolja, hogy a szélsőjobbos jelszavakra ugró szavazótáborát mozgósítsa. A Parlamentben megszavaztatni kívánt határozat már a címében is azt sejteti, hogy Orbán azt igyekszik megetetni a sajátjaival, amiben maga sem hisz igazán...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.