2018. szeptember 6., csütörtök

RÉMISZTŐ MÉRETEKET ÖLT AZ ISKOLAI ERŐSZAK MAGYARORSZÁGON

24.HU
Szerző: VASKOR MÁTÉ
2018.08.06.


Százötven millió gyereknek, a 13-15 év közötti diákok felének volt már része iskolai erőszakban – derül ki az UNICEF legújabb, a tanévkezdés idején nyilvánosságra hozott jelentéséből.

Világszerte körülbelül minden harmadik gyereket zaklatnak, és ugyanilyen arányban vettek már részt verekedésben. A szervezet ugyanakkor megjegyzi, hogy az erőszak nem kizárólag a zaklatásból és a verekedésből áll. A diákoknak gyakran kell szembenézniük a büntetés megalázó formáival, szexuális és nemi alapú erőszakkal is.

Példaként hozzák fel, hogy körülbelül 720 millió iskolás korú gyermek él olyan országokban, ahol az iskolai testi fenyítést nem tiltja a törvény.

A jelentésben kiemelik, hogy az iskolai erőszak a testet, az elmét és akár az életet is veszélyezteti. Sérüléseket okoz, depresszióhoz, szorongáshoz, és kirívó esetben öngyilkossághoz vezethet. El Salvadorban a megkérdezett 13-15 év közötti diákok 23 százaléka mondta azt, hogy biztonsági okokból egy vagy több napot hiányoztak az iskolából az előző hónapban.

"A gyermekek ellen elkövetett erőszak általános, de sosem elfogadható. Nemcsak az iskolában, sehol. És nem lehetetlen leszámolni vele. Az iskolák olyan ellenőrzött intézmények, ahol a diákok és a felnőttek egyetlen cél érdekében gyűlnek össze: hogy tanítsanak és tanuljanak. Ilyen körülmények között meg lehet állítani az erőszakot"  – fogalmaztak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.