2018. szeptember 17., hétfő

ROBBANÁSVESZÉLY

NÉPSZAVA / SZÉP SZÓ
Szerző: BÓTA GÁBOR
2018.09.16.


A hatalom természetrajzáról vaslogikával, gyönyörű nyelvezettel regélő, mind remekebbnek tűnő Székely János darab, a Caligula helytartója, fájdalmasan aktuális. Mondhatnánk, jó volt egykor, de mostanra belepte a por, de hát ezt nem mondhatjuk, mert a Ceaușescu-diktatúra idején írt darab ma is él és virul, mondatai lórúgásként hatnak. Többször felszisszennek a nézők a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház előadása közben, a Pesti Magyar Színházban, a felújítás alatt lévő Thália Színház égisze alatt szervezett Vidéki Színházak Fesztiválján, hogy, hú, már megint mi hangzik el. Olykor nagy a döbbenet, hogy ezeket a mondatokat nem ma írták, pedig sokhoz manapság is bátorságra lenne szükség.

Nem véletlen, hogy a dráma újra és újra előkerül. Legendássá vált a nagy művész, Harag György rendezte gyulai bemutatója. Később az ugyancsak erdélyi születésű Taub János vitte színre megdöbbentő erővel, Szolnokon. Ott Fodor Tamás volt Petronius, Caligula helytartója, és Kézdy György Barakiás, a jeruzsálemi templomnak a hatalom akaratával elszántan szembehelyezkedő főpapja. Fodor, immár hét éve megint játszik a Szkéné Színházban látható darabban, de átkerült a másik oldalra, ő lett a főpap, a kiváló Nagypál Gábor pedig a helytartó, Szikszai Rémusz erőteljes rendezésében. És hosszan folytatható a sor a kecskeméti teátrum és a Thália egykori közös produkciójával - Bagó Bertalan több ponton megrázó rendezésében - egészen a Nemzetiig, ahol a következő hétvégén kerül színre a darab, Szász János elgondolásai szerint. Ő az egykori gyulai Harag-előadás kellékese volt, és ez meghatározó élményt jelentett számára. Hát így érnek körbe a dolgok.
Székely remekműve újra puskaporos hordóként hat, robbanásveszéllyel fenyeget. A szó, a gondolat veszélyes gyújtóerejével. A veretes körmondatok is ütősen koppanósak, gyújtóbombaként hatnak. A tőmondatok pedig tőrdöfésként. A szöveg metsző okossága, amiből ezúttal elég sokat húztak, szinte húsba vájó. De nem az a céljuk, hogy feltépjék a húst, elgennyesítsék a sebet, ellenkezőleg, arra késztetnek, hogy gondolkozzunk el létünkön, töprengjünk, mi az, amit már nem lehet megtenni velünk, mert semmiképp nem engedjük. Tegyük fel a kérdést: hogyan védekezhetünk az elaljasodott világ, testet és lelket mérgező támadásai ellen? Hogy őrizhetjük meg integritásunkat? Van-e némi cselekvési terünk végső elkeseredésünkben, vagy zsákutcába tereltek minket, és tényleg nincs kiút? S hogy ez indok lehet-e arra, hogy meghajoljon, roppanjon a gerinc?
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése