2018. szeptember 8., szombat

VÉTLEN KILAKOLTATOTTAK, AKIK NEM IS TARTOZNAK SENKINEK

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: GULYÁS ERIKA
2018.09.08.


A végrehajtók és a bíróságok nem mérlegelhetik, hogy ki miért nem fizet. Azt is kilakoltatják, aki azt sem tudta, hogy tartozik, például mert egy családtagjuk titokban vett fel kölcsönt az ő rovásukra.

Klára néni belépett a nyolcvanadikba, amikor kilakoltatták a kertvárosi házból, ahol 58 évig élt. Ide jött férjhez Erdélyből, azt hitte, innen viszik majd az Új Köztemetőbe, az ő drága Lajosa mellé. Utolsó percig koromfeketére festett hajával, mosolyával éveket tagadhatott le, csak a ház pusztult feltűnően a környék megújulásával ellentétben. Lógott már a rozsdás csatorna, mállott a bordó-sárga kőporos vakolat, tenyérnyi lyukak nyíltak a toldásnál. Amikor már biztos volt, mennie kell, azt kérte a fiától, vegyen annyi virágládát, hogy magával tudja vinni a 46 tő földiepret, amit az unokák miatt tartott a kertben. 

Lajos bácsi nyolc évvel korábban leesett a diófáról, beverte a fejét a betonlépcsőbe. Még két hétig élt. A hagyatéki tárgyaláson derült ki, hogy tízmilliós tartozást hagyott Klára nénire, meg a jelzálogot a házon. A család annyit tudott, hogy évekkel korábban beszállt egy volt kollégája „hihetetlenül jó mezőgazdasági üzletébe”, kicsit kiegészíteni a nyugdíjat. Azt mondta, nem is kell hozzá pénz, de majd ha beindul a bolt, rendesen fog hozni. Hát nem hozott, Lajos bácsi részét a korábbi cimbora hitelezte, aki a temetés után becsengetett, hogy Klárika jobb, ha csomagol, mert övé a ház. A család azzal érvelt a bíróságon, hogy csalárd módon vezették félre a papát, de nem sikerült visszaszerezniük az ingatlant. Pár utcával arrébb béreltek egy kis lakást a mamának, aki nem tudott elszakadni a környéktől, ahol leélte az életét. 

 Amikor kilakoltatásról esik szó, akkor jobbára a szociális lakásokból kitett emberek kerülnek fókuszba vagy a megroppant egzisztenciájú devizahitelesek, netán az önkényes lakásfoglalók – egy csoportról azonban gyakorlatilag senki nem beszél. Ők azok, akik saját családtagjaik, szeretteik, netán barátaik butasága, meggondolatlansága, tévedése, nemtörődömsége, gonoszsága miatt kerülnek bajba. Pedig vannak Klára néni történeténél cifrább esetek is. Balogh Szilvia szinkrontolmács és fordító. Okos, intelligens nő, három gyerekkel. Életében egy hibát követett el: hozzáment egy alkoholistához, vagy legalábbis nem vált el elég korán tőle. Így történhetett meg, hogy szigetszentmiklósi otthonát 2016 végén úgy adták el egy árverésen, hogy nem is tudott róla. Kétéves idegőrlő tortúra után választotta el őket a bíróság, de amikor a volt férjének két elvonókúra között nem volt hova menni, ismét megjelent az egykori közös otthonban. Ha a postás délelőtt csöngetett, a volt felesége nevére szóló értesítéseket szépen átvette, férjként aláírta, de soha nem adta tovább Szilviának. Az asszony egészsége a folyamatos feszültség miatt megromlott, épp az árverési tárgyalás napján, december elején műtötték meg vastagbél-daganattal. 

Csak a következő februárban tudta meg, hogy a férfi több mint hárommillió forinttal tartozik valakinek, az adósság fejében pedig még a válás előtt felajánlotta a közös tulajdonban lévő házukat. A végrehajtó az asszonyt arról értesítette, hogy 15 napja van a költözésre. Azonnal rohant intézkedni, s ekkor jött a második döbbenet: a volt férj titkolózása miatt túlfutott a határidőn, amikor még megállíthatta volna a ház árverezését. Hiába vitte a válás igazolását, a kórházi zárójelentést, a tértivevényes papírokat a férje aláírásával, az első fokon eljáró Szigetszentmiklósi Bíróság nem vette figyelembe azokat. A Budapest Környéki Törvényszékhez már a megadott határidőn belül nyújtotta be a fellebbezést, de itt is jóváhagyták az elsőfokú döntést...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.