2018. szeptember 4., kedd

VISEGRÁD KÜLFÖLDI MUNKAERŐÉRT KIÁLT

ÁTLÁTSZÓ / PCBLOG
Szerző: PCBLOG
2018.09.03.


Lengyelország a bevándorlás-ellenes üzenetek ellenére az eddiginél is szélesebbre tárná kapuit az unión kívüli vendégmunkások előtt. A Jog és Igazságosság (PiS) által vezetett kormány munkaügyekért, belügyekért, valamint a befektetési és fejlesztési ügyekért felelős szaktárcái hónapokig tartó egyeztetés után arra a következtetésre jutottak, hogy módosítani kell a jelenlegi migrációs stratégián. Ez is jelzi, hogy a régióban egyre nagyobb gondokat okoz a munkaerőhiány.

Stanisław Szwed helyettes munkaügyi miniszter júniusban bejelentette: a reform célja, hogy több unión kívüli bevándorlót lehessen foglalkoztatni Lengyelországban. Ennek jegyében meghosszabbítanák bizonyos képzettségű szakmunkások tartózkodási engedélyét. A vendégmunkások eddig legfeljebb 3 évre kaphatott munkavállalási engedélyt, ezt most 5 évre tolnák ki. Hat posztszovjet tagállam állampolgárai esetében ez eddig 6 hónapra szólt, innentől egy év lehet.

Paweł Chorąży befektetésért és fejlesztésért felelős helyettes miniszter szerint elsősorban a délkelet-ázsiai, például vietnámi és fülöp-szigeteki munkásokat célozzák, akik a munkaadók véleménye szerint is könnyen integrálódnak Lengyelországban, de bővíteni szeretnék a kedvezményezett országok listáját. A fenti országokból érkezők elsősorban a lengyel IT szektor számára jelentenek értékes munkaerőt.

A lengyel munkaerőpiacról nagyjából 5 millió munkavállaló hiányzik, és a többi visegrádi országhoz hasonlóan az egyik legfőbb rendszerszintű kockázat itt is a fiatal, képzett munkaerő hiánya. Mateusz Morawiecki kormányfő júliusban maga is elismerte, hogy a munkaerőhiány miatt be fog szakadni a lengyel GDP, ezért nagy szükség van migránsokra. A kemény bevándorlás-ellenes retorikát folytató PiS-kormány egyébként eddig is a legtöbb ukrán vendégmunkást foglalkoztatta az EU-ban: Lengyelországban 2016-ban 1,2 millió ukrán vendégmunkást tartottak számon, 2017-ben pedig a beérkező összesen 267 ezer kérelem közöl 216 ezret ukránok nyújtottak be...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.