2018. október 12., péntek

100 EZER FORINTRA EMELI A KORMÁNY AZ ÁPOLÁSI DÍJAT

ABCÚG BLOG
Szerző: PRÓKAI ESZTER
2018.10.11.


Hatalmas eredményt értek el az otthonápolás körülményeinek javításáért küzdő civil szervezetek: a kormány végre megemeli a beteg gyereküket otthon ápolók havi juttatását.

Több civil egyesület összefogásának és hosszú hónapok óta tartó közös kampányának eredményeként a kormány úgy döntött, hogy megemeli az ápolási díj összegét. Lesznek családok, amik több mint 70 ezer forinttal kaphatnak havonta többet. A beteg gyereküket a nap 24 órájában otthon ápoló szülők helyzetével az Abcúg is évek óta foglalkozik.

Az elmúlt években nem volt ilyen nagy hatású társadalmi kampány, amelynek hatására valóban javult volna több tízezer ember helyzete – írja aHang civil platform csütörtöki közleménye. A kormány ugyanis úgy döntött, hogy az ápolásra szoruló gyermekek után járó díj összege egységesen havi 100 ezer forintra nő január 1-jével. A tervek szerint ez az emelés folytatódik a következő években is, a cél az, hogy 2022-re – három lépésben – ennek az ápolási díjnak a mértéke elérje az akkori minimálbér összegét.

Az ápolási díj megalázóan alacsony, havi maximum 52.800 forint jelenleg. A beteg gyereküket a nap 24 órájában, sokszor egyedül, bármiféle külső segítség nélkül otthon nevelő szülők számára ez összeg megalázóan alacsony volt. Az Abcúgon évek óta kísérjük figyelemmel ezen családok életét, legfontosabb cikkeinket a témában alább olvashatják.

- Négy fal közé zárják szüleiket a sérült gyerekek

- A súlyos beteg gyerekedet ápolod otthon? Ja, az nem munka

- A legnehezebb munkát végzik, mégsem beszél róluk senki

- Visszafordíthatatlan az állapota, mégis évente vizsgálni kell

Azokban a családokban is emelkedik az ápolási díj, amelyekben nem a gyermekek jogán kapják ezt a jogosultságot. Ez esetben az ápolási díjat – szintén a jövő évtől – 15 százalékkal emelik, majd 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben további öt-öt-öt százalékkal lesz magasabb a díj összege. Így azok, akik nem a gyermekükről gondoskodnak, de ápolási díjra jogosultak, 2022-re 30 százalékkal nagyobb összeget fognak kapni, mint jelenleg – mondta Novák Katalin családügyekért felelős államtitkár. Változás lesz az is, hogy új kategóriaként bevezette a kormány az önellátásra képtelen gyermeket nevelőknek járó gyermekápolási díjat.

aHang közleménye azt írja: május óta példátlan figyelem és támogatás kísérte a Lépjünk, hogy Léphessenek Közhasznú Egyesület a Csak Együtt Van Esély (CSEVE) Csoport és az aHang platform közös kampányát. Pár nap alatt 50 szervezet csatlakozott hozzájuk és tízezrek írták alá a petíciót, amely az otthonápolók elismerését követelte. A kampány első szakaszában a szervezetek a média hathatós segítségével egyfajta felvilágosító munkát végeztek: történeteken keresztül mutatták be, hogy mit jelent ma Magyarországon otthonápolónak lenni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.