2018. október 30., kedd

A DÉL-ALFÖLDTŐL DÉL-KELET ÁZSIÁIG


HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő / Anita
2018.10.30.



Vannak helyek az ember életében, melyek azonnal „bekattannak”, rögtön otthon érzi magát és akkor már elég nehéz elszakadni. A helyzet akkor különösen érdekes, ha ez az adott hely a világ másik felén van – például Anita esetében Vietnámban. Ahová eredetileg csak 3 hónapra ment volna, most viszont már fogalma sincs, meddig marad.

„Évekkel ezelőtt álmodni sem mertem volna arról, hogy ide sodor majd a szél, aztán felgyorsultak az események. Először csak három hónapot terveztem maradni, de azóta már visszatértem, és csak a Jóég tudja meddig maradok.

Sosem voltam Európán kívül, és nagyon féltem a hosszú repüléstől. Nem is gondoltam arra, hogy egyedül leszek a világ másik felén, inkább izgatottan vártam az új élményeket.

Április végéig még egy irodában dolgoztam, aztán májusban elrepültem Hanoiba. Eredetileg három hónapot terveztem itt maradni Vietnámban, beköltöztem egy úgynevezett „Homestay”-be, ahol több házizsákos utazóval együtt vietnámi diákokat tanítottunk angolul.

A Workaway oldalon bukkantam rá a lehetőségre, és miután éveket dolgoztam a számítógépen, rettentően vágytam arra, hogy emberekkel foglalkozhassam, hogy taníthassak. Nem voltam biztos benne, hogy menni fog, de tudtam, hogy akarom és mindent megtettem azért, hogy sikerüljön.

Kezdeti kultúrsokkok


Megérkezés után azért ért egy kis kultúrsokk, de a tanárok és diákok kedvessége segítőkészsége meggyőzött arról, hogy itt kell maradjak.

Emlékszem, amikor beszálltam az autóba a reptéren és az úton bámultam kifelé az autóból. A Hanoi reptértől körülbelül fél óra autóút volt az új otthonom. Úgy éreztem, mintha egy másik bolygóra érkeztem volna.

A sok motoros az utcán nem lepett meg annyira, de az a sok rakomány, amit egy motorra fel tudnak pakolni, na az igen! Nem beszélve arról, hogy itt négyszemélyes egy motor, és néha olyan anyukát láttam, aki bal kezében a kisbabát tartotta, jobb kezével meg a gázt húzta.

Aztán ott vannak azok, akik szekrényt, másik motort, vagy tv-t szállítanak a motoron, de azok sem kispályások, akik oldalt ülnek a motoron utasként és közben mobiloznak...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.