2018. október 6., szombat

A GYÉMÁNT EGY ÁTVERÉS

MA IS TANULTAM VALAMIT BLOG
Szerző: LOVAS GERGŐ
2018.10.06.


A gyémántokat jó ideje a luxussal és a fényűzéssel azonosítják, azonban volt olyan idő, amikor egyáltalán nem számított ritkaságnak, sőt, nem is érdekelte az embereket. Aztán akcióba lépett egy De Beers nevű cég, és minden megváltozott, de ehhez kellett egy Cecil Rhodes nevű férfi is. 

Az angol Rhodes a nagynénjétől kapott pénzből utazott Afrikába, és 18 éves volt, amikor testvérével együtt a dél-afrikai Kimberley-be utazott a Rothschild & Sons megbízásából 1870-ben. A környéken akkoriban kezdték el feltárni a gyémántbányákat, és az addig ritkaságnak számító ásvány óriási mennyiségben árasztotta el a piacot. Ennek az lett az eredménye, hogy a gyémántok egy idő után nem számítottak különlegességnek, és az áruk is zuhanni kezdett.

Ekkor lépett akcióba Rhodes, aki elkezdte sorra felvásárolni a gyémántbányákat a következő két évtizedben. A különböző üzleti manőverek és machinálások annyira bejöttek, hogy 18 év alatt az összes jelentős dél-afrikai gyémántbányát sikerült felvásárolnia, az ő kezében volt gyakorlatilag a teljes piac. 1888-ban vásárolta fel üzlettársával a De Beers nevű céget, amivel aztán leigázták a gyémántpiacot, és idővel monopolhelyzetbe kerültek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.