2018. október 10., szerda

A KÉTHARMAD ILLÚZIÓJA

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: CHARLES GATI
2018.10.10.


A legfrissebb nyilatkozatok azt sugallják, hogy a Central European University (CEU) hamarosan Bécsbe költözik. Nagy vesztesége ez a magyar felsőoktatásnak, sőt az ország hírnevének.

Az egyetem távozása figyelemre méltó része annak a kultúrharcnak, amelyet a magyar kormány a független kultúra és a független sajtó ellen folytat. Lépés lépést követ. Egyik nap a színházak autonómiáját korlátozzák, aztán nincs többé Népszabadság, aztán a Tudományos Akadémiát szervezik át a lenini pártosság, a hírhedt partyinoszt szellemében. A CEU azonban különleges körülmények között költözködik. Hiszen pozitívan reagált a kormány bárgyú követelményére: arra, hogy Amerikában is legyen egy Central European University. Alapítottak egyet, New Yorktól északra, a dokumentumokat New York állam hitelesítette, de közben a kormány meggondolta magát, és mégsem fogadta el a saját maga által követelt új szabály betartását. Képtelen az igenre rábólintani.

Ilyen körülmények között nem lehetett a CEU-t egyszerűen kirúgni. Kirúgás helyett jött a halasztgatás, a várakozás, ami ellehetetlenítette a következő tanévre való felkészülést. Ha a CEU elmegy, a magyar kormány azt mondhatja majd, hogy az egyetem „saját akaratából” hagyta el a magyar fővárost. Azt nem árulja majd el, hogy a CEU eltávolítása hazai ötlet volt-e vagy Moszkváé. Mivel az egyetem tanulói között elég sokan a volt Szovjetunióból jöttek tanulni Budapestre, és az CEU-tól „megfertőzve” mentek haza, nincs kizárva, hogy Kreml javasolta budapesti partnerének: jó lenne a CEU-t kivonni a forgalomból...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.