2018. október 18., csütörtök

AZ ELSŐ BENYOMÁS MEGVÁLTOZTATHATÓ

SZÍNEK ÉS FOLTOK BLOG
Szerző: GÖBÖLYÖS N. LÁSZLÓ
2018.10.18.


Természetünknél fogva készek vagyunk megváltoztatni valakiről az első benyomás alapján kialakult véleményünket. Például, ha valaki először úgy viselkedik, hogy nem tetszik nekünk, később még más színben láthatjuk, arra gondolva: talán tévedtünk, vagy ő viselkedett csak akkor nekünk nemtetszően. Eme adottság nélkül nagyon szegényesek lennének a kapcsolataink.

Számos kutatás foglalkozott azzal, hogy miként keletkeznek bennünk az első benyomások, de keveset tudunk arról, hogy miért változtatjuk meg ezeket és hogyan.

A Yale egyetem tudósai most ezt a hiányt próbálják pótolni. Megállapították, hogy a rossz benyomások általában erősebb hatással vannak ránk, és ennek lehet racionális magyarázata a fejlődés szempontjából. Az, hogy éberek és óvatosak vagyunk azzal, aki árthat nekünk, olyan magatartással szemben, amely nem a mi értékrendünk szerint való. Kapcsolatteremtési szempontból azonban hátrányokkal járhat. A fejlődés során ezért kialakult bennünk, hogy ítéleteinkben nagyobb rugalmasságot tanúsítunk...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.