2018. október 5., péntek

AZ IS IGAZ, HOGY A ZENEAKADÉMIÁN NEM LEHETNE BUGGYOS GATYÁBAN SZOTYOLÁT KÖPKÖDNI

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: TÓTH ILONA
2018.10.04.


Orbán csak saját magával, a mániáival és behódolóinak gazdagodásával foglalkozik. Ami az ő és kormánya dolga lenne, arra rá se bagózik.

Ha Orbán Viktor nagy zene-, operarajongó lenne, Felcsúton már régen összetarháltak volna egy ultramodern operaházat, minden fideszes településen épülne hangversenyterem. Orbán nem csípi a zenét, így aztán albérletbe adta ki annak idején kormánybiztosnak az egységes komolyzenei koncepció kialakítását és végrehajtásának koordinálását. Puff! Azóta is rágjuk a körmünket, mi a szent bacháriát jelent ez. Nótázni szokott, és egyszer csak beugrott neki, legyen újra cigányzene minden étteremben. Egymilliárd forintot dobott a kormány a pályázat nyerteseinek, mert Orbánnak két brüsszeli szégyenkezése között pontosan az dolga, hogy közpénzből támogasson üzleti vállalkozásokat, természetesen köztük az övéit is. Egyébként is giccsparádé lett művészet, az ő ízlését teszi közízléssé, másra nincs szükség. Úgy csapkod összevissza, mint a tehén farka legyeket hajtva. Vietnámba is elviszi a pénzünket, művelődési házat vesz 7,1 milliárd forintért. Mondjuk, létezik jó pénzügyi helyzetben, évi hetven millióból gazdálkodó magyar művelődési intézmény, a Vietnámnak adott szuvenírből éppen száz évig nem lenne gondja a hazai kultúra házának. Orbán gavallérként más pénzével veri a mellét ott is.

A sehol sem jegyzett magyar focira tette fel miniszterelnöki hatalmát Orbán. Már mintegy 400 milliárd forintot csesztek el stadionokra. Nem csak itthon garázdálkodnak kedvükre. A szerbiai Topolyán a napokban személyesen avatta fel a hárommilliárdos sportcentrumot, amit magyar közpénzből építettek a magyar adófizetők. A kutya sem kérdezte meg, akarjuk-e. Felkészül Révkomárom, oda 1,8 milliárd forintot hajít Orbán egy másodosztályú csapat stadionjának fejlesztésére. Megkérdezném, nekünk ki a büdös franc épít bármit is csak úgy ajándékba? Rá jellemző aréna mániája, ez az ő szintje, hiszen a Zeneakadémián nem lehetne buggyos gatyában szotyit köpködni.

Ha már sport. Volt rá egy lyukas zoknim, hogy Orbán őrülete újra belefoglaltatik az új Nemzeti alaptanterv tervezetébe. Így lett. Hat éve jottányit sem enged a mindennapos testnevelésből. Hat éve csak kínlódás a legtöbb iskolában a gyerekeknek a tesi óra. Köll az, az úr így akarja, mert simulós csatlósaival együtt annyit sem fognak fel, hogy a mai iskolai körülmények alkalmatlanok arra, hogy a gyerekekből egy életre mozgásbajnokok váljanak, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy „az erkölcs- és hittan oktatás, valamint a gyakoribb testnevelés órák a nemzet lelki és testi megújulását szolgálják”. Ne sírjatok, Orbánisztánban ez pontosan így van. A testnevelés órán a mozgás szeretetét kellene belesulykolni a diákokba, nem elriasztani őket a napi folyosói tinglitanglival, az udvari bohóckodással. Azt ígérte az Orbán-kormány, hogy 14 éves korára minden gyerek megtanul úszni. Legyen nekem annyi húszezresem, amennyien még uszodát sem láttak ebben az országban. Az új tervezet szerint például összevonnák a fizika, kémia, biológia tantárgyakat. Abszolút dilettanizmus ez, hiszen ilyen szakos tanár nincs. Megint adnának a szarnak egy jó nagy pofont, közben a legfelsőbb oktatásügyi gárda vérig van sértve a PISA-felmérések eredményeitől. Évek óta romlik a magyar iskolások teljesítménye. A bukfenctudást nem mérték. Az egyre több funkcionális analfabéta diák kiváló cigánykerekezéssel nem jut el a tudás Európájába.

Ettől sem döf tőrt a hasába a miniszterelnök, a tudást, műveltséget már évekkel ezelőtt lapátra tette a Baloggal. Orbán éppen azzal nem foglalkozik, ami a dolga lenne. Jaj istenem, Kásler Miklós minisztert már ne is említsem. Úgy teszi gallyra gyerekeink, unokáink jövőjét begyöpösödött agya, hogy évtizedek kellenek kiheverni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.