2018. október 30., kedd

EGYÉNI BOSSZÚ A SZEMÉTKÁOSZBAN?

MINDEN, AMIRŐL BESZÉLNI KELL
Szerző: A Polgi
2018.10.30.


A Zöldhíd története 2002-ben, még az EU csatlakozás előtt kezdődött. Már azzal a céllal ültek össze az alapítók, hogy a majd megnyíló környezetvédelmi pályázatokon indulni lehessen és egy új, a mai kor igényeinek megfelelő hulladékártalmatlanító üzem jöjjön létre. 116 település önkormányzata által létrehozott nonprofit társulás 2007-ben közel 6 millárd forintot nyert az EU-tól és felépült a rendszer.

Vadonatúj kukásautók vitték a szemetet. A településeken előbb szelektív szigetek épültek, majd később megjelent a háztól való szelektív szállítás. Nagy újítás volt a kerti zöldhulladék (levágott fú, összegyűjtött falevél) elszállítás. Mindez természetesen benne volt az EU-s pályázati vállalásban, aminek a fenntartási ideje 10 év volt. Jól működött a rendszer. Az emberek rászoktak a szelektív gyűjtésre, egyre jobban közelítettünk Európához. Majd jött a 2014-es választás csodafegyvere a rezsicsökkentés. Amivel nem is lett volna gond, de azért, hogy a kormányköltségvetés ne boruljon, a mérleg másik oldalon megjelentek az olyan különadók, mint a felügyeleti díj, a lerakási járulék, a banki tranzakciós járulék. Sőt a közszolgáltató kukásautóknak e-útdíjat kellett innentől fizetni.

A társulási üléseken a polgármesterek érezték a bajt. Azon imádkoztunk, hogy ne csődőltesse be az állam a fenntartási idő alatt a társulás, mert akkor a településeknek részarányosan vissza kell fizetni az EU támogatást. Nekünk pl. 90 millió lenne a sarunk, ami rohadt nagy pénz. Meg sem tudnánk fizetni. A társulási üléseken úgy tűnt, hogy a kormánypárt minden ciklusban megbízott egy-egy fideszes polgármestert, aki azt a lemezt játszotta le minden alkalommal, hogy a rossz gazdálkodás miatt van a hiány. Vajon korábban ezt a szerepet a szadai Vécsey László vitte, majd miután ogy-i képviselő lett a feladatot Balassagyarmat polgármester kapta meg? És te azt gondold, hogy nem lesz a jövőben olyan polgármester, aki némi apróért ne vállalná fel a Júdás szerepét? Ezek az emberek több alkalommal kezdeményeztek belső számviteli vizsgálatot. Mikor a belső ellenőrzés mindent rendben talált, akkor külső könyvvizsgáló cég megbízását követelték. Ez meg is történt sokmillió forintból, de akkor is mindent rendben találtak.

Lehet, hogy több megbízásuk is volt? Talán a másik feladatuk - a gödöllői polgármestere - Gémesi kicsinálása volt? Gémesi ugyanis a megbízott társulási elnök. Ahogy korábban írtam, ez egy nonprofit a szervezet. A társulás vezetői is díjazás nélkül látják el feladatukat. Akkor nem az állás kell! Mégis mi lehet a gond Gémesivel? Miért indítottak ellene a múltkori önkormányzati választáson ezt a lejárató kampányt:..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése