2018. október 10., szerda

ELÉGETIK A HAJLÉKTALANOK TULAJDONÁT, MIÉRT NEM ÉGETIK EL A HAJLÉKTALANOKAT IS?

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2018.10.09.


A tulajdonhoz való jog súlyos sérelme lesz, ha megsemmisítik azoknak a hajléktalanoknak a “tárolhatatlan” holmijait, akiket október 15. után az utcán találnak. Igaz, hogy a becsült értéket (amit a megsemmisítők becsülnek meg) megkaphatják, de csak miután levonták az ideiglenes tárolás és a megsemmisítés költségeit. Ez pedig legjobb esetben nulla egyenleg lesz, hacsak nem a hajléktalannak kell még fizetnie azért, hogy elrabolták a holmiját és azt önkényesen meg is semmisítették.

A napi.hu gyomorforgató híre szerint (már a címe is egy hazugság) sajnálni kell a szegény Orbán-kormányt, mert sok adminisztrációs terhet ró az önkormányzatokra és a rendőségre, hogy a hajléktalanok illetéktelenül elvett holmiját tárolják, nyilvántartásba vegyék, értékét megbecsüljék. Ez utóbbi azért lesz érdekes feladat, mert egy hajléktalan számára a koszos matrac felbecsülhetetlen érték, míg a forgalmi értéke tíz forint vagy egy szál cigaretta.

Mivel a hajléktalan “kártalanítása” ehhez a becsléshez kötődik, a becsült értékből levonják a tárolás és a megsemmisítés költségeit, ami egészen biztosan magasabb lesz, mint amit a becsült érték tartalmaz. Ez azt jelenti, hogy a hajléktalan nem kaphat semmit azért, amit elvett tőle a magánrepülőgépeken repdeső Orbán-rezsim. De ha a költség nagyobb lesz, a hajléktalan még el is adósodhat a tolvajoknak, akik a maradék holmiját is ellopták tőle.

Ez az embertelenség szinte fokozhatatlan, legfeljebb azzal lehetne felülmúlni, ha magát a hajléktalant elégetnék, mert nagyjából annyi értéket tulajdonítanak neki, mint a holminak, amit megsemmisítenek az eltulajdonítás után. Ahogy a nácik esetén mondták, hogy előbb a könyveket égetik el, utána az embereket, a párhuzam helytálló, mert a hajléktalanoknak általában már nincsenek könyveik. Nekik csak rongyaik vannak.

Az orbáni bűnszervezet törvénytelen és illegitim alaptörvénye is tartalmazza a tulajdonhoz való jogot: alaptörvény XIII. cikk (1) Mindenkinek joga van a tulajdonhoz és az örökléshez. Vajon az Orbán-banda bürokratikus kiszolgáló személyzete megkeresi-e a hajléktalanoknak a gyerekeit, örököseit, és nyilatkoztatja-e őket arról, hogy lemondanak-e az örökségükről, vagy csak szó nélkül megsemmisítik a hajléktalanok tulajdonát, ezzel két jogot is sértve?

Polgári Törvénykönyv 5:43. § [Kisajátítás] (1) szerint “Kisajátítással ingatlan tulajdonjoga kivételesen, közérdekű célra, azonnali, teljes és feltétlen kártalanítás ellenében szerezhető meg.” (2) bekezdés: “kártalanítás nyújtására az köteles, aki kisajátítás alapján a tulajdont megszerzi.” Ez a törvénycikk egyértelműen arról szól, hogy valamely tulajdon a közérdekű célra, közérdekű használatba vételre vehető el, megsemmisítésre nem. Ez lopás.

A hajléktalanoktól a tulajdonukat csak azonnali, teljes és FELTÉTLEN kártalanítás ellenében lehet elvenni. Abból nem lehet levonni azt, amibe a tárolás és a megsemmisítés kerül. Mert ha az állam elvette, azért kártalanítania kell, és az már az állam dolga, hogy mit kezd vele, és az mennyibe kerül neki. Nem a hajléktalan kérte, hogy vegyék el a tulajdonát, tárolják, és semmisítsék meg.

A holmi becsült értéke hajléktalan esetében nem annyi, mint amennyit a holmi a piacon ér, hanem a használati értéke számít. Egy hajléktalannak a tetves matrac olyan, mint a király baldachinos ágya. Nem beszélve a személyes kötődésről és a tulajdonlás lelki értékéről. Az lehet, hogy hajléktalan, de neki is van valamije. Birtokol valamit. Ez az önbecsülésének az alapja. Ezt az utolsó emberi érzést is elveszi tőlük Orbán fasiszta állama. Sokszor az egész ember már csak annyit ér, amennyi a tulajdonlás adta emberi méltóságból megmaradt. Sőt Lázár János definíciója szerint minden ember annyit ér, amije van. Ők még azt is elveszik...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.