2018. október 12., péntek

ERRŐL ENNYIT, ALATTVALÓK!

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2018.10.12.


Jajistenemjesszusmária! Jó reggelt kívánok a hét utolsó hétfőjén, úgy látom, a kolléga nagyvonalú volt tegnap este, és az alufóliasisakot határozottan igénylő történéseket meghagyta nekem. Köszönöm szépen, végül is mindenki azzal nyomuljon, amihez legjobban ért. Nekem a minden sarkából kifordult, politikai-közéleti elmebetegséggel határos dimenzió a fő kutatási szakterületem, úgyhogy máris belevágok. Esküszöm, semmi olyasmiről nem lesz szó, ami boldogabb helyeken is bármikor előfordulhatna. Nem, nem az a hír, hogy a magyar kormány egyik legnagyobb trolljának elmozdítására most nincs szándék, ezt már két napja tudjuk, kutassa csak szépen az egyre fogyatkozó magyarság eredetét, aztán majd lesz valami. Hanemhogy.

A Schmidt Mária tulajdonában lévő, brutális olvasótáborral nem igazán rendelkező, ám bőséges közpénztámogatásból hiányt nem szenvedő lapja (ahol a minap a tulajdonos lánya magyarázta a saját és a tulajdonos-anyja üzleti bizonyítványát), a Figyelő TOP200 díjátadója nevet viselő, a Várkert Bazárban az úri közönség számára szervezett csillivilli, köldöknéző rendezvényén – ahol a NER milliárdos krémje, a Lölö házaspárt is beleértve, teljes pompájában vonult fel kitüntetni egymást – Orbán Viktor, minden idők legnagyobb politikai trollja a pofázás mellett díjat is átadott. Nem tudom, hogy a gálaest fénypontja volt-e, szerintem egyenesen a magyar illiberális nemdemokrácia egyik legfényesebb pontja lehetett, amikor a lekötelezhetetlen felcsúti istenkirály – aki eddig sem érezte kínosnak, kellemetlennek és vállalhatatlannak, hogy a kormányzása idején milliárdosra hízott Garancsi Istvántól (aki legutóbb egy 25 milliárdos állami megbízást szakított) szájbatekert luxusrepülőzést kap ajándékba (ami nem is ajándék, hanem fasztudja mi, ezért semmi közünk hozzá) -, az év vállalata díjjal tüntette ki Garancsi István cégét, a Marketet. Erről ennyit, alattvalók! Ha támadják, még azért is meghosszabbítom Lovasberényig. A sajtó elől gyáván menekülő, a rajta lévő ruhadarabok rángatásába és a szája nyalogatásába kapaszkodó miniszterelnök a sajátjai közül üzente meg, hogy a korrupció tagadásának legkézenfekvőbb eszköze, hogy szemrebbenés nélkül rátesz még egy lapáttal az erkölcstelen, vérgeci húzására. Köszönjük L. Simon Lászlónak, hogy Facebook-oldalán elkotyogta ezt a nagyszerű hírt.

Arra még biztosan emlékszünk, hogy ahol egy ellenzéki párt nem tüntethetett a Magyarországra látogató véreskezű török szultán ellen, ott török, Allah Akbar-t kiabáló, félholdas zászlókat lengető hívek és rajongók simán. A rendőrség megmagyarázta az RTL Híradójának, hogy miért nincs itt semmi látnivaló:

"A szimpátiatüntetést a rendőrségre nem jelentették be, ezért ezt a rendőrség tudomásul sem tudta venni. A rendőrség a helyszínen a szükséges intézkedést megtette."

Ez derék, drága véreim! Bele sem merek gondolni, hogy mi lenne, ha ezután senki nem jelentené be a rendőrségen, hogy mikor hol szeretne felvonulni valaki mellett, vagy ellen. Gondolom, semmi baj nem lenne a Cinege utcában sem. Annak alapján, ami tegnap Pécsen történt, minden okunk is megvan ezt feltételezni. Ahol Orbán Viktor a 2,5 milliárd forint közpénzből épült kosárlabda akadémiát adta át, mintha az a saját megtakarításaiból épült volna. Nos, a szükséges intézkedéseket ott is megtették, amennyiben kiderült: a jelenlévő biztonsági verőemberek egyáltalán nem a biztonság fenntartásáért voltak oda rendelve (50 szintén odavezényelt csápoló szépkorú aligha jelentett nemzetbiztonsági kockázatot), hanem azért, hogy távol tartsák a nem seggnyaló médiát a miniszterelnöktől. Ímhol egy remek beszámoló arról, hogy a gyávaság és a paranoia milyen mély pöcegödrébe süllyedt az egykori lánglelkű forradalmár. Lassan már megvetni sem vagyok képes, annyire undorodom tőle...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése