2018. október 25., csütörtök

EZ TÖRTÉNIK, HA AMERIKÁNAK FASISZTA ELNÖKE VAN

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2018.10.24.


Minden jel szerint nem magányos őrült, hanem valamilyen Trumpot támogató terrorista csoport áll a két volt amerikai elnöknek, a CNN-nek, Obama elnök volt legfőbb ügyészének, egy denokrata szenátornak és Soros Györgynek küldött csőbombák mögött. Ez a politikai terrorizmus kategóriájába tartozik, s a jelek arra utalnak, hogy az elkövetők ugyanakkor nem magasan képzett és nem túl intelligens személyek. Az egyik címet el is tévesztették.

Mindez pontosan megfelel a Trumpot támogató és az ő legfőbb bázisát jelentő szélsőjobb leírásának: szélsőséges gyűlölködők, fasiszták és rasszisták, akár az elnökük. Közhelynek számít, hogy a szavakból lesznek a tettek, és a felelősség mindig azokat terhelik, akik az embereket uszítják, gyűlöletre hergelik.

Ennek alapján már most meg lehet mondani, ki az első számú felelőse az Amerikában a novemberi félidős választások előtti politikai terrorizmusnak: maga Trump, aki két éve uszítja gyűlöletre az embereket, a szabad és demokratikus sajtót Amerika és az emberek ellenségének nevezi, a CNN-t “fake news”-nak titulálja, a bomba előtt Sorost támadta és hibáztatta. Nem mentség, hogy Trump személyében egy diagnosztizálható elmebeteg az Egyesült Államok elnöke.

Minden felelősség a fasiszta uszítóé, függetlenül attól, hogy a konkrét terrorcselekmények megrendelője nem ő maga. Ilyet akkor tesznek szélsőségesek is, ha elég erős támogatást éreznek a kormányzatban. Trumpot a Klu-Klux-Klan és a neonácik üdvözölték legjobban és a megválasztását saját győzelmükként értékelték, teljes joggal. Trump azóta is a neonácik, a rasszisták és a fasiszták programját hajtja végre, amit a szélsőségeseken kívül csupán a karizmatikus evangéliumi mozgalom támogat, amely szintén szélsőjobboldali.

Hiába olvassa fel Trump normális emberek szövegét, akik pontosan tudják, hogyan kell egy amerikai elnöknek egy ilyen politikai terrorizmusra reagálni, de ez hiteltelen annak a beteg embernek a szájából, akinek minden szava hazugság, uszítás és valaki ellen irányuló hazug gyűlölet. Trump mindennek az ellenkezője, amit amerikai értéknek lehet nevezni. Jelszava, az “America first”, és a “Make America great again” a Klu-Klux-Klan jelszavai.

A New York Times-ban a napokban nevezték Trumpot burkoltan fasisztának, amikor azt mondták, Amerika a fasizmus szélére sodródott. A gyerekek szüleiktől való elválasztása olyan fasiszta tett, ami megmagyarázhatatlan, elfogadhatatlan, a legsötétebb diktatúrák sajátja. Trump a virginiai neonácikat is megvédte, egyformán felelőssé téve az antifasiszta polgárokat is az atrocitásokért. Trump közvetve a rabszolgatartást védelmezte...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.