2018. október 3., szerda

EZEK

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: KOVÁCS ZOLTÁN
2018.09.28.


A lapgazdai jogokat gyakorló Századvég Alapítvány a hét elején eltávolította az internetről saját kiadványának, a Századvég című folyóiratnak a legújabb számát, majd kirúgták a teljes szerkesztőséget is. Az ok sivár: az alapítványnak nem tetszettek a lapszám tanulmányai. A Századvég Alapítvány voltaképp a Fidesz-kormány ideológiai beszállító egysége, különböző műhelyeiben az idők során az Orbánhoz közel férő vagy éppen a közeléből induló alakok tevékenykedtek. Elmondható ezekről a figurákról, hogy szellemi működésük középpontjában a moráltól lecsupaszított, haszonelvű ideák kidolgozása áll. Megtévesztő és félrevezető igyekezetük annyiszor váltott igazán intenzívre, ahányszor Magyarországon választást vagy népszavazást tartottak. Esetleg amikor terítették az úgynevezett nemzeti konzultáció hazug és manipulatív levéltermékeit, melyekben a kormányfő buta kérdésit fogalmazták meg. Ilyenkor a haszonelvűség általános kereteit túllépve fő feladatuk a szavazatmaximálás lett. Gyakran a kormányfő beszédeinek alapját is képező tanulmányok szerzői is egyben, akik a beszéd elhangzása után saját maguk vitatták meg, értékelték, méltatták különböző kommunikációs fórumokon Orbán aznapi beszédét – kifogástalannak tartották. Az össznépi hülyítés megtörtént, a kör bezárult.

A legutóbbi számot a szerkesztőség némiképp váratlanul olyan szerzők tanulmányaival tervezte megjelentetni, akik a hazai közgazdasági-szellemi élet jelentős, konzervatív és liberális szerzői, témájául pedig a járadékot választotta. Vezető tanulmánya, Mihályi Péternek és Szelényi Ivánnak eredetileg a Comparative Sociology című folyóiratban megjelent írása vizsgálta a járadékok helyét a modern gazdaságban és meghatározó szerepét a volt szocialista országokban. A téma nyilvánvalóan összefügg az Orbán-kormány piackorlátozó intézkedéseivel, amelyekhez mindezek tetejébe egyes szereplők kivételezettsége, végső soron az állami szintű korrupció ragad, ha vitatja ez utóbbit Orbán, ha nem. Ráadásul a hét közepén rossz hír jött az unióból: elképzelhető, hogy a támogatások jogszerűtlen és korrupt felhasználása miatt olyan pénzektől esünk el, amelyek már érintik a költségvetést. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a Financial Times egy májusi híre szerint a következő költségvetési ciklusban a közép-európai országok uniós kohéziós támogatási forrásaik 23-24 százalékos visszaesésével számolhatnak, akkor a baj nagyobb, mint azt a kormányfő hinné. De a baj strukturális jellegű is, amint az már Bod Péter Ákos tanulmányában olvasható: a kormány gazdaságpolitikája azzal, hogy nagy veszteségeket okoz a teljes magyar gazdaságnak, felelős a nyugati bérszínvonaltól elmaradó hazai fizetésekért is.

Mindezek tetejében az Orbán család és a környezetében lebzselő lumpenréteg ismert figurái Kárpá­thy Abellinóként járják a világot, szelik ismeretlen eredetű jachton a mediterrán habokat, lövik a vadat északon, együtt hajózik államtitkár és pályázó, fociügyben röpköd miniszterelnök és állami támogatásokon hízott futballmágnás. Akik meg itthon maradnak, kisgömböcként nőnek, nőnek és csak nőnek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.