2018. október 1., hétfő

FALUROMBOLÁS 2018

168 ÓRA ONLINE
Szerző: CEGLÉDI ZOLTÁN
2018.09.29.


Korábban is voltak vitáink. Hogyan kell a kistelepüléseket kezelni, fenntartani vagy átadni az elmúlásnak? Siettessük-e, illetve meddig álljunk ellen, ha szükségszerűnek tűnik, hogy a falu elporlad az idővel?

Anno az újlipótvárosi meg hegyvidéki liberálisok azzal jöttek, hogy „nehogy már minden háromszáz fős falunak önkormányzatot, hivatalt, jegyzőt tartsunk fenn”. Helyeseltem, de a háromszázból a javaslatukban valahogy mindig háromezer lett. Mikor az LMP bemutatta az első vidékfejlesztési programját, az „Kert-Magyarországot” tukmált mindenkire, aki a „Budapest pirossal áthúzva” tábla után lakik. Volt benne „Jószágot a gyepre!” meg traktor, gumicsizma, fejkendős néni, és összevont évfolyammal működő tanyasi iskolák, ahol „helyi, praktikus ismereteket” tanulnak a gyerekek. Meg a jó sötétzöld mamájukat, rendben, de akkor a te gyereked se angolt fordítson, hanem termőtalajt, és menjen ki a rotációs kapával a Szent István parkba informatika helyett. Erasmus helyett ekevas. Kábé ugyanazokból a kerületekből ugyanazok a patríciusok akarták megírni ugyanazokat a cselédkönyveket „a” vidéknek, pláne „le, falura”.

Aztán jött a Fidesz, amely tök mást hirdetett, és nyolc év elteltével mit látunk? Turbó falurombolást. Méghozzá ellenfél nélkül, mert a „demokraták” úgy vidékiznek, hogy ahhoz képest a szpesölti macskaszékletkávé maga a háromnyomásos, rurális mezőgazdaság, ha értik, mire gondolok.

Leginkább arra, hogy ha a Vérhalom téren lakóknak ügyintézésre Dunavarsányba kéne utazniuk, másnap kitörne a forradalom. Ugyanezt a távolságot Kelebiáról Kiskunhalasra megtenni, sokkal rosszabb közlekedéssel, sokkal rosszabb anyagi helyzetben lévő embereknek a fentiek szerint tök oké. Mikor az ellenzék jelentős része a harmadik kétharmados vereség után, kicsit sem szomorkásan, hisz ők ma jobban élnek, mint négy éve, meghirdette, hogy Pampalíni-kalapját fejébe csapva „lemegy vidékre”, közben nem is igyekezett csitítgatni a bunkóvidékiző pestieket.

És porlik a falu. Elvitték az önkormányzatok pénzét, hatáskörét, embereit. Az ellenzék sem csinált botrányt, amikor a duplamonk Habony-imitátor junior gazemberek Pestről előírták, hogy az önkormányzatból a járási hivatalba átirányított dolgozókról készüljön leltári fotó az asztaluk és számítógépük társaságában. Ember, bútor, gép, közös kép, státus, sorszám.


Vitték az iskolát is. No nem az épületet, azt hagyják rohadni helyben. A pénzt és a szabadságot vették el. Haldokló iskolába csak utazó tanár megy, akinek az csak az egyik negyedállása. Ördögi kör, mert a szülők egy része már nem íratja be a gyerekét, elhordja inkább a közeli városba, ha meg tudja fizetni. A megkövetelt létszám alá esik az induló gyerekcsapat, előbb a felső tagozat szűnik meg, majd az alsóban összevonják az osztályokat, így még többen viszik el a gyereket. A falu elveszti az élőerőt, a gyerek már nem ott nő fel, elvesztik a helyi értelmiséget is, nincs már helyi tanár, helyi közigazgatás sem...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.