2018. október 27., szombat

FELELŐSEK A SORSUKÉRT A HAJLÉKTALANOK?

HVG ONLINE / ITTHON
Szerző: BALAVÁNY GYÖRGY
2018.10.27.



Amíg mi – a nagyobb szabadsággal megáldott többségi társadalom – nem segítettünk érdemben a hajléktalanokon, addig az a minimum, hogy viseljük el a látványukat és a szagukat. Vélemény.

Ezekben a hetekben a hatóság a legnyomorultabb embereket bünteti, mert az utcán élnek. Sok polgártársunk boldog ettől, mert zavarták a hajléktalanok, akik szerintük maguk tehetnek arról, hogy hajléktalanok. „Aki dolgozni akar, megtalálja a számítását”, meg „szedje össze magát az ilyen, ne másokon élősködjön” – ismerjük ezeket a narratívákat.

Felháborodás helyett érdemes mérlegelni ezeket, és válaszolni rájuk. Hiszen valóban vannak a többségnek jogai. Aki nem akarja más pisaszagát érezni hazafelé, és nem akar a sarokban székelő csöves mellett elhaladni a kisgyerekével, azt is meg lehet érteni. Rossz olyan környéken lakni, amelyik tele van hajléktalanokkal; az ilyen környék büdös, koszos, szemetes és veszélyes. Ahonnan most elmenekültek a hajléktalanok, ott a lakók és a járókelők jobban érzik magukat.

Az elv, amely lehetővé teszi, hogy az elesettek felelősségét firtassuk – tűnjék ez bármily illetlennek –, az bizony a liberális demokrácia fő elve: a szabadság. A liberális demokrácia nem kommunizmus, nem a korlátlan szociális jogok utópiája, hanem olyan rendszer, amiben semmi sincs ingyen, és a boldogulásért meg kell küzdeni. A szabadság negatív irányban is fennáll: ahogy jogod van bármilyen törvényes dolgot megtenni a fennmaradásodért, úgy jogod van ahhoz is, hogy elhagyd magad, rosszul kalkulálj, ne gondolj a jövődre, tücsökéletet élj, aztán lecsússz és elszegényedj. Nem hiszem, hogy „mindenki a maga sorsának kovácsa”, de azt igen, hogy minden felnőtt embernek van felelőssége a sorsa alakulásában: néha kínál az élet döntéseket. Sodródhatunk az árral, vagy harcolhatunk, hogy legalább minimális egzisztenciát építsünk. Ritka az olyan emberi élet, amelyik mindenestől külső erők játékszere.

Mennyiben vagyunk kötelesek viselni mások rossz döntéseinek a következményét? Szagoljam-e a húgyszagot, mert ő esetleg nem akar bemenni a szállóra? Kerülgessem a rongyos holmiját, mert elitta minden munkakedvét?

Nézzük a tényeket: a kormány szerint az a hajléktalanok bűne, hogy nem hajlandók igénybe venni a nekik felajánlott segítséget, vagyis az életvitelszerű utcán élés helyett bevonulni a fűtött és biztonságos szállókra. Mármost a hajléktalanok pontos számát az autentikus becslések országosan tizenhét-tizennyolcezerre teszik. Eközben legfeljebb hatezer, átmeneti szállást kínálni képes férőhely létezik, és semmi hír arról, hogy a törvényt megelőzően tömegével létesültek volna. (Bár augusztusban Salgótarjánban épült egy negyvenfős szálló, köszönjük szépen.) Mindenesetre kétszer-háromszor annyian vannak fedél nélkül, mint amennyien szálláshelyekre tudnának vonulni.

De az is igaz, hogy ha jutna szálláshely mindenkinek, akkor sem mennének be mind a hajléktalanok. És nem csak azért, mert meglopják vagy megverik ott őket, hiszen az utcán még több veszélynek vannak kitéve. A fő akadály az, hogy a szállón nem ihatsz. Sőt ha nem vagy józan, be sem vonulhatsz. A hajléktalanok döntő többsége pedig alkoholista, és/vagy egyéb drogfüggősége van. Az alkoholista hajléktalanok döntő többsége pedig annyira alkoholista, hogy egy éjszakát, sőt pár órát is nehezen bír ki ital nélkül, és ha bent marad a szállón, reszketni, őrjöngeni vagy delirálni fog.

A hajléktalanság a szegénység legsúlyosabb formája. Az utóbbi évben körülbelül száz ilyen ember történetét hallgattam meg, illetve olvastam el – mindig azt a kérdést tettem fel magamnak, hogy milyen tényezők szűkítik a valós mozgásterüket. Vannak olyanok, akiknek egyszerűen nem megfelelőek a szellemi képességeik, hogy hosszabb távon gondolkozhassanak. Sok esetben egyszerűen csak szerencsétlenek. Többségüknél felbomlott párkapcsolatokat, magánéleti válságot találni, és sokszor nehéz megállapítani, hogy mi volt előbb: az utca vagy az ital. Sok a hajléktalanok közt a börtönviselt, aki nem kap munkát, és sokuk már gyerekként is nevelőintézetben élt. Többnyire követtek el hibákat, ahogy mi mindannyian, de mind hátrányból indultak, az átlagnál kevesebb valós döntési lehetőségük volt. Ez azt jelenti, hogy a teljes lecsúszás, a végállomás előtt kevesebb volt a szabadságuk, mint a konszolidált többségnek...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.