2018. október 26., péntek

JÖN A HIDEG - A KORMÁNY AZT TANÁCSOLJA A SZEGÉNYEKNEK, FŰTSENEK OKOSAN

MÉRCE
Szerző: KIS SOMA ÁBRAHÁM
2018.10.26.


Vérlázító és gyomorforgató az a szintű cinizmus, ahogy a szegények fűtésproblémáihoz viszonyul a kormányzat. Miközben közeledik a tél, a szerencsésebb háztartásokban már csordogál a hőerőművekből érkező forró víz a radiátorokban, beindították a házközponti kazánokat a gondnokok és a konvektorok is barátságosan árasztják a meleget az ablakok alatt, a kormány elindított egy honlapot azok számára akiknek ez a fajta luxus nem adatik meg, és szilárd tüzelőanyagot kénytelenek használni.

Persze nem mindenki kényszerből fűt fával; romantikus hangulatot adhat egy magasabb kategóriájú családi háznak a kandalló, sőt, a vidék hangulatát kereső középosztálybeliek – miközben a városi infrastruktúra fejlődésével ezt már a múlt században sikerült meghaladni – akár városi társasházak lakásaiba is építhetnek kirívóan közösségellenes módon fatüzelésű kályhát, ha szeretik hallgatni a rönkök ropogását és nem zavarja őket a szilárd tüzelés városi szmogot még tovább súlyosbító szálló por szennyezése.
Van azonban a társadalomnak egy része, jellemzően falun vagy tanyán élők, akik nem hobbiból, hanem a túlélés érdekében fűtenek szilárd tüzelőanyaggal, vagyis fával, szénnel, vagy legrosszabb esetben hulladékkal és bármi mással amit találnak.

Nekik szól a kormány Fűts okosan! című honlapja. Miközben idén télen az előrejelzések szerint akkora tűzifahiány lesz mint soha, emiatt az árak az egekbe fognak szökni és már most csalók sóznak illegális vagy a megrendelttől eltérő fajtájú fát a vásárlókra, a honlap azt tanácsolja, ha szilárd fűtőanyagot használ az ember, akkor az lehetőleg legyen fa.

Ha nincs lehetősége fával fűteni, akkor persze égetheti az olcsóbb szenet is, abból inkább feketét mint barnát, tekintve hogy az sokkal szennyezőbb – vélhetően a tanács azoknak is szól, akiknek a háza elkezdett összedőlni a Mészáros Lőrinc erőművébe barnaszenet termelő, Mészáros Lőrinc tulajdonában álló bánya tevékenysége miatt, ami után nevetségesen alacsony kártérítést ítéltek meg nekik. Mészáros Lőrinc bányájának szakértői.

A honlap nem felejti el közölni, szeméttel fűteni hatóságilag tilos, mert rettentő káros mind az emberre, mind a környezetre, emellett még nagyon büdös is. Viszont aki szeméttel fűt, nyilvánvalóan nem jókedvéből tesz így, hanem azért mert nincs pénze, ennek ellenére nem szeretne megfagyni –

jellemzően nem felső-középosztálybeli családok kandallóiban olvadnak a rostélyra a nyár során gyűjtött pillepalackok meg a lyukas bicikligumi, hanem újságpapírral ragasztott ablakú dohos vályogviskók ócska sparherdjeiben adják ki a mérges gázok mellett azt a kis hőenergiát amit tárolnak.

A honlap szerkesztői a szeméttel fűtés kapcsán jó érzékkel építenek a házmestervirtusra a „mit tehetek ha a szomszéd befüstöl?” opcióval, ahol bár első lépésként a probléma személyes megbeszélését javasolják, az olvasó tudtára hozzák azt is, hol tudja feljelenteni szeméttel fűtő, szerencsétlenebb sorsú polgártársait – és a lelkére kötik,

Lehetőség szerint, próbálja meg dokumentálni (fotó, videó) az esetet , illetve tanúkkal támassza alá.

Akik illegálisan szeméttel, vagy illegális fával fűtenek nem azért tesznek így mert bűnözni támadt épp kedvük – vagy ahogy a fűts okosan jelszó sugalmazná, buták lennének – hanem mert szegények és általában nem állnak rendelkezésre az infrastrukturális alternatívák sem...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.