2018. október 7., vasárnap

JUNCKER: HA AZ ORBÁNI ILLIBERALIZMUS EMBERTELENSÉGET ÉS ÉS DEMOKRÁCIAELLENESSÉGET JELENT, AKKOR LÉPNI KELL ELLENE - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: SZELESTEY
2018.10.07.


- Orbán és Kaczynski értékközösségként teszi tönkre az EU - figyelmeztet a legtekintélyesebb német történész 

- A szlovák kormányfő úgy gondolja, hogy tárgyalások és kölcsönös engedmények révén van esély a magyar és a a lengyel jogállami vita megoldására

- A német autógyárak összejátszanak a magyar kormánnyal, hogy semmi se zavarja a profittermelést

Der Standard

A Bizottság elnöke nem tud mit kezdeni az Orbán Viktor által hangoztatott illiberális demokráciával. Juncker szerint ugyanis ha az illiberalizmus azt jelenti, hogy idegeneket állítanak pellengérre, csupán csak azért, mert azok mások, továbbá azzal egyenlő, hogy súlyosan korlátozzák a sajtószabadságot és búcsút intenek az EU alapelveinek, akkor az már olyan fokozat, hogy ott a 7-es paragrafust kell bevetni ellene. Mint mondta, meg kell vívni ezt a csatát, még akkor is, ha az nehéz lesz, és az érintett kormányok úgy csinálnak, mintha támadás érné az országukat, miközben az EU-nak csupán az adott állammal van baja. Ez esetben a hazafiság átadja a helyét a nacionalizmusnak. De mindenképpen szembe kell szállni az ostoba nacionalizmussal, amely úgy állítja be, mintha sikeresen tudna végigsöpörni egész Európán. A politikus arra is figyelmeztetett, hogy ha a hagyományos pártok utánozzák a populistákat, akkor maguk is populisták lesznek. Nagy pártcsaládok máris a szélsőjobb nyelvezetét használják. Hozzáfűzte: kihívás a demokrácia ellen, ha Magyarország a jogállamból töröl bizonyos szabadságjogokat, ez ellen védekezni kell. Ám nincs a demokrácia veszélyben, ha annak hívei szembeszállnak az ilyen jelenségekkel.

Juncker Bécsben nyilatkozott, éspedig nagyon is tudatosan éppen annak a három újságnak, amelynek kapcsán a szélsőséges FPÖ irányítása alatt álló Belügyminisztérium a minap arra utasította a tartományi rendőr kapitányságot, hogy bármilyen ügyben csak a lehető legminimálisabb tájékoztatást adják e három orgánum munkatársainak. Az elnök azzal indokolta választását, hogy ahol veszély leselkedik a szabad sajtóra, vagyis az alapjogokra, ahol intoleranciára szólítanak fel, ott jelzést kell adni. Nyíltan ki kell állni. Sajtószabadság nélkül nincs demokrácia, a politikai rendszer nem korlátozhatja a független médiát, mert az rossz vért szül. Az euroszkepszis időnként teljesen jogos, ám szó sem lehet arról, hogy valaki teljesen szembemenjen az uniós normákkal.

New York Times/Reuters

A szlovák miniszterelnök erősen hisz abban, hogy ha az unió párbeszédet folytat Magyarországgal és Lengyelországgal, akkor mindkét oldal tesz engedményeket és el lehet kerülni, hogy szavazni kelljen a jogállami eljárás beindításáról, mert az nagyon rossz volna. Pellegrini hozzátette, hogy nem szabad bajkeverőnek tekinteni a visegrádi államokat, az ellentéteket dialógus útján kell tisztázni. A nemrégiben történt kettős újságíró-gyilkosságról azt mondta: országának nem szavakra, hanem tettekre van szüksége, hogy kiirtsa a korrupciót és a maffia-típusú bűncselekményeket, annál is inkább, mert Kuciak és barátnőjének halála beárnyékolta Szlovákia hírnevét. Jelezte, hogy nem tűrnek el semmiféle visszaélést az uniós támogatások területén, egyébként sem lehet szó szervezett bűnözésről. Arra is kitért, hogy az ügyben csak akkor lehetséges a katarzis, ha a tettesek után megtalálják és elítélik a felbujtókat is.

The Times

Steve Bannon európai embere úgy gondolja, hogy Magyarországot azért akarja megbüntetni az EU, mert Budapest a kultúrájáért, az identitásáért harcol, és mivel nem fogadja el a kvótákat. Modrikamen, aki hivatalosan megalapította az amerikai elnök volt tanácsadója által kezdeményezett Mozgalmat, közölte, hogy zsidóként sokkal nagyobb biztonságban érzi magát a magyar fővárosban, mint akár Brüsszelben, akár Párizsban. A belga politikus beszélt arról is, hogy egyelőre Európában szeretnék összefogni a populista erőket az EP-választás közeledtével, de tervben van az is, hogy az egész világra kiterjesztik tevékenységüket.

A lap hozzáteszi, hogy Lenin előtti főhajtásként lehetne őket akár Populista Internacionálénak, röviden: Popinternnek is nevezni. A cél az, hogy minden országban alkalmazzák azokat ötleteket, amelyek hatalomra segítették Trumpot. Ennek érdekében szeretnék megnyerni Orbán Viktort is, akit ugyan uniós eljárás fenyeget mind inkább illiberális politikája miatt, ám aki a nyugati populisták zászlósfigurája lett a bevándorlással szemben tanúsított elutasítása miatt. Mindazonáltal Modrikamen elismerte, hogy sem a kormányfőnek, sem a hasonszőrű olasz belügyminiszternek nincs szüksége a választási győzelemhez a tanácsukra. De a Mozgalom hasonló elveket hirdet, mint ők: a nemzeti szuverenitást, a biztonságos határokat, a migráció ellenőrzését és a radikális iszlám elleni harcot propagálja...   

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.