2018. október 11., csütörtök

KELET-EURÓPAI KRÉTAFIRKÁK AZ ÉRTELMISÉG SÍREMLÉKÉRE

MÉRCE
Szerző: BAGI ZSOLT
2018.10.10.


A magyar értelmiség véleményének eljelentéktelenedését két szimbolikus eseményhez köthetjük. Az első az index.hu híres tudósítása egy Balaton-parti kötetlen politikai találkozóról, amelyben egy nyolcvanas éveiben járó filozófusnőt szerkesztettek ki, mert az a melegben haskivillantós pólóba öltözött át (az eseményről készült korábbi fotókon látszik, hogy nem ez a póló van rajta érkezéskor).

Az idős emberi test tökéletlen hőszabályozása nem merült fel enyhítő körülményként, az újmédia felületén a meztelen has csakis esztétikai értékkel bírhat. A body shaming általában persze fintorogva lenézett viselkedésmód ugyanezen az oldalon, de láthatóan az elaggott értelmiség esetében megengedett.

A másik egy állami lejáratókampány 2011-ből, amely egyrészt egy később bizonyítottan alaptalan vádból és polgárjogi perből állt, amelyet hat filozófus ellen indítottak, másrészt az ennek megágyazó sajtókampányból az állami média különböző felületein. A médiakampány a ma már unalomig ismert, akkor még újdonságnak számító, három hétig tartó karaktergyilkos forgatókönyvet követte, amelyben a különböző sajtótermékek a rájuk jellemző radikalitással vagy (relatív) mérsékeltséggel, néha pedig nem takart antiszemitizmussal vagy értelmiségellenességgel gyalázták – a közvélemény hangos helyeslése mellett – a filozófusbűnözőket...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.