2018. október 17., szerda

KISZIVÁRGOTT AZ ELŐTERJESZTÉS: EZ LESZ A KIRÚGOTT HIVATALNOKOKKAL

INDEX
Szerző: E.F.
2018.10.17.


Az Index birtokába jutott az a kormányzati előterjesztés, amely a közigazgatásból kirúgni tervezett munkavállalók újbóli elhelyezkedését segítő intézkedéscsomagot tartalmazza. A Karrier Híd névre keresztelt programban többek között szerepel a sajtóban korábban megszellőztetett információ, miszerint

A KÖZSZFÉRA HIÁNYSZAKMÁI FELÉ IRÁNYÍTANÁK AZ ELBOCSÁTOTT EMBEREKET, DE VAN BENNE TÖBB ÉRDEKES JAVASLAT IS EMELLETT.

Az október 3-i dátummal ellátott előjegyzésen az áll, a javaslatot a kormány még nem tárgyalta. A mellékletekkel együtt 45 oldalas dokumentum alaposságában, megfogalmazásában és tartalmában valódinak tűnik, de azért levélben megkerestük a Miniszterelnökséget és a Pénzügyminisztériumot, hogy erősítsék meg. Azt is megkérdeztük, tárgyaltak-e már az előterjesztésről kormányülésen, és mi a vele kapcsolatos álláspont – egyelőre nem válaszoltak.

A téma várhatóan a szerdai kormányinfón is fel fog merülni, mivel Gulyás Gergely korábban a kormányközeli Magyar Időknek már hétfőre ígért a tájékoztatást, ami aztán nem valósult meg.

9000 embert küldenek el, idősebbeket is

A Karrier Híd Program a leépítésben érintett 9000 munkavállaló további lehetőségeivel foglalkozik. Az első javaslat szerint az elbocsátottak újbóli alkalmazását szociális hozzájárulási adókedvezménnyel segítenék, mivel

várhatóan lesznek olyan kormánytisztviselők, akiknek jogviszonya az öregségi nyugdíjra való jogosultság megszerzését megelőző öt éven belül szűnik meg.

Az előterjesztés készítői azt javasolják, hogy a tervezett kedvezmény azokra az elküldött közszolgákra vonatkozzon, akik felmentésük napján már betöltötték a 60. évet. Vagyis a kedvezmény igen szűken célzott, csak a védett korban lévő tisztségviselőkre vonatkozna. Az előterjesztésben úgy becsülik, félmilliárd forint lenne az intézkedés költségvetési hatása...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.