2018. október 25., csütörtök

LÉKET KAPOTT A SIMONKA-BIRODALOM, UGYANAZ ÍRTA A PÁLYÁZATOKAT, AKI A VOLDEMORT-ÜGYBEN

168 ÓRA ONLINE
Szerző: RAJNAI ATTILA
2018.10.25.


Négy év nyomozás után Polt Péter legfőbb ügyész indítványozza Simonka György fideszes országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését, mert a gyanú szerint bűnszervezetben csaknem másfél milliárdos költségvetési csalást követett el. Az eljárás adatai alapján az ügyészség azt állítja, hogy Simonkának a felülárazott uniós támogatások 45 százalékát kellett visszaosztani.

– Már elolvastam néhányszor a Legfőbb Ügyészség közleményét, de még mindig nem akarom elhinni, és azt sem, hogy ezzel az emberrel tesznek is majd valami érdemlegeset a hatóságok. Hiszen annyira arcátlanul nevetett ki bennünket éveken keresztül, amikor a zűrös és szerteágazó ügyeit feszegettük. Ezért, bár a hűtőbe már betettem, még nem bontottam fel az ünneplésre szánt pezsgőt – mondta a 168 Órának Füvesi Sándor orosházi MSZP-s képviselő, akinek korrupcióellenes munkája sokat jelentett a fideszes honatya ügyeinek nyilvánosságra kerülésében.

Kérdés persze, hogy ha már oly sokáig zörgött a haraszt, akkor miért kellett mindennek föltárásához ennyi idő. A Simonka-ügy ugyanis lényegében egyidős Mengyi Rolandéval, aki ellen az elsőfokú bírósági ítélet heteken belül megszületik, és aki Simonkához hasonlóan agresszív és nyilvános módon élt vissza kormánypárti képviselői hatalmával, mandátuma pedig pusztán az anyagi haszonszerzését szolgálta.

A két ügy ugyanis egy tőről fakad. Simonka és Mengyi pályázatírója ugyanaz a nő, aki a belvárosi, ősfideszes Holbok Sándor-féle Public Sector Consulting tanácsadó cég alkalmazottja és a fiktív szövetkezeti pályázatok agytrösztje. A Mengyi-féle lehallgatási anyagok is lényegében megegyeznek a Simonka-üggyel, ő – Mengyi-Voldemorthoz hasonlóan – szintén szociális szövetkezeteket gründolt a térség foglalkoztatási gondjainak enyhítéséért, és ezt tetézte még különféle zsíros agrártámogatásokkal...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.