2018. október 20., szombat

MÁR NEM CSAK A FŐTOLVAJOK IRTJÁK EGYMÁST A HATALOM CSÚCSÁN

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: TAMÁS RÓBERT
2018.10.20.


Lehetséges, hogy a szaglásom már nem a régi, vagy talán vizionálok, de én kimondottan hmmm… ürülék szagot érzek. Nem most kezdődött ez az érzés, de mostanra már nem tudom azzal magyarázni, hogy bizonyára nyitva maradt a budiajtó valahol. Ez már olyan jóféle felbugyogó csatornaszag.

Jó, azon nem vagyok hajlandó megdöbbenni – még csak meglepődni sem -, hogy Semjén Zsolt, a belhoni magyar kóbor ebek védangyala be óhajt nyújtani egy törvénymódosítási indítványt, miszerint a nem EU tagországokban élő magyarok is szavazhassanak az EP választáson. Kell hozzá a parlamenti kétharmad, szóval semmi meg nem gátolhatja a Fideszt abban, hogy jövő héttől akár az alaptákolmányba is belevéshessék az ukrán állampolgárok EP választásba való beleugatásának jogát. Egyértelmű, kellenek a szavazatok fideszéknek. Már az apróért is lehajolnak. Pedig a nagyobbik bazdmeg ezután jön, jelesül az önkormányzati választások jelenthetnek komoly veszélyt a hatalomra nézve. Ugyanis a Fidesz is így fektette két vállra az országot, mire kormányra kerültek, már az összes (majdnem az összes) önkormányzatnak fideszes vezetése volt. A kérdés az, hogyan fogja megoldani az érdek- és bűnszervezet, hogy a külhoni hívek dönthessék el, ki legyen Szeged polgármestere. Vagy Horpácsé. Túlzottan nem aggódom, majd kitalálnak valamit. Például minden település örökbe fogad megadott számú székely hazafit és kész, máris lehet szavazni. De lehet, hogy kitalálnak valami kreatívabbat, majd kiderül.

Ami miatt én a kakiszagot egyre intenzívebbnek érzem, az nem annyira egy adott eseményre vezethető vissza, inkább apró dolgok összességéről beszélek. Ha jól figyelünk (nem egyszerű, mert már eltompultunk, más módja nem lévén az önvédelemnek), fura dolgok történnek. Egész iskolák, kórházi osztályok mondanak fel. Nem csupán egy-egy ember, hanem közösségek, kollektívák. Ez akkor is így van, ha különféle közleményekben ész nélkül tagadják és perrel fenyegetnek mindenkit, aki beszélni mer erről. Mintha már nem lenne elég a rettegés, ami idáig egyben tartotta a rendszert...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.