2018. október 23., kedd

MINIBOTRÁNY KEVEREDETT CSÁNYI VILMOS ÁLLÍTÁSÁBÓL

24.HU
Szerző: 24.hu
2018.10.19.


Mire ment el a filozófusoknak ítélt pénz?

Csányi Vilmos-interjút közöltünk két fejezetben a minap, az első etap szerint Hülyeségben hinni nem célravezető, a második rész pedig azt állítja, hogy Ez valójában egy balkáni ország.

Csányi professzor egy állítása szűk körben heves felháborodást váltott ki. Idézzük az obligát bekezdést:

"Kétségtelenül sok a hiba, az érdeksérelem, ám rengeteg a hiszti is, jelentős részben olyanoktól, akiknek erre nincs nagyon alapjuk. Emlékszik a filozófusbotrányra? A szabad demokrata Magyar Bálint még miniszterkorában társadalomtudósok között szétosztott közel egymilliárd forintot. Vajda Misu, akivel én közös vegyipari technikumba jártam, szeretem, tisztelem, százmilliót kapott agressziókutatásra, és el is költötte konferenciára, utaztatásra. Amivel az a baj, hogy egy filozófusnak véleménye ugyan lehet az agresszióról, de nem kutatja, mert nem ért hozzá, hiszen az agresszió biológia és pszichológia. Egy filozófusnak nem százmillió kell, hanem számítógép és az egyetemi könyvtár, passz."

A Csányi Vilmossal vitába szálló tiltakozás élére Kardos András (ki, mint utóbb megtudtuk, részt vett az egyik pályázatban) esztéta állt, továbbítottuk nyílt levelét Csányi Vilmosnak, amelyet most megmutatunk olvasóinknak is, íme:...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.