2018. október 9., kedd

MŰTŐSSEGÉDNEK KÉPEZNÉK ÁT A MINISZTÉRIUMOKBÓL KIRÚGOTT TISZTVISELŐKET

24.HU
Szerző: SPIRK JÓZSEF
2018.10.09.


Hetek óta idegesség és szorongás tölti ki az államigazgatásban dolgozók napjait. Úgy tudjuk, 9-10 ezren veszíthetik el munkájukat. A minisztériumokban és a kormányzati háttérintézményekben javában folyik a 20, vagy helyenként akár 40 százalékos létszámleépítés előkészítése. Napok kérdése, és kiderül, kit tesznek lapátra és ki maradhat állami alkalmazásában.

A 24.hu információi szerint 9-10 ezer államigazgatási alkalmazottnak mondanak fel október második felében.

A kirúgások érinthetnek bárkit, függetlenül attól, hogy eddig
- közszolgálati jogviszonyban,
- kormányzati szolgálati jogviszonyban,
- közalkalmazotti jogviszonyban,
- igazságügyi alkalmazotti szolgálati viszonyban vagy
- költségvetési szervnél betöltött munkaviszonyban dolgozott-e.

Mindannyian két hónapos felmondási idővel kapják majd meg a felmentésüket.

Az elbocsátottak száma alighanem nagyobb lesz, mint azt Gulyás Gergely augusztusi bejelentésében érzékeltette. A Miniszterelnökség vezetője akkor január elsejével is legfeljebb 15-20 százalékos létszámcsökkentést látott reálisnak. Egyes tárcáknál azonban arányaiban nagyobb leépítésekről hallottak az ott dolgozók, mint amekkorát a miniszter bevallott. Van, ahol úgy tudják, minden harmadik embernek mennie kell majd, ezért gyakorlatilag leállt a munka, mert mindenki azt várja, hogy kiderüljön, rákerült-e a neve a halállistára. A 24.hu korábban már írt arról, hogy Palkovics László tárcájától olyan hírek terjedtek el, hogy ott 40 százalékos az elbocsátási terv, ezért egyes osztályokon a dolgozók már jelentéseket készítenek munkájuk hasznosságáról, mások pedig a valószínűsített kirúgást meg sem várva azonnal munkahelykeresésbe kezdtek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése