2018. október 3., szerda

ODÜSSZEUSZ TÁDZSIKISZTÁNBAN (VONATKOZÁSPOSZT)

ÖRÜLÜNK, VINCENT? BLOG
Szerző: jotunder
2018.10.03.


Éjfél van. Ma délelőtt tudtam meg, hogy Magyarországon 2018-ban egy akadémiai főtitkárhelyettes betilthat egy tudományos előadást, mert annak gender "vonatkozásai" vannak. Tisztára mint Tóth Dezső miniszterhelyettes elvtárs. Bár ő még üvöltött is hozzá. A főtitkárhelyettes elvtársnő nem üvölt, és tulajdonképpen nem is tilt be. Hiszen betiltani csak diktatúrákban szoktak. Demokráciákban csak nemengedélyeznek. Azért az mindjárt más. Mondjuk pont nem.

Székely Kriszta Ithakájának is vannak gender "vonatkozásai". Ha a Magyar Idők nyilas viceházmestere ezt meglátja, azonnal a kézilőfegyveréhez fog nyúlni, bár ahogy elnézem, egy meglehetősen kicsiny kézilőfegyvert kompenzál a kis cukika.

Kozmopolita darabokra vadászik a kultúrgestapo, hát ezt most megkapták. A szerzőt ugye eleve Homérosznak hívják, és ugye rendes, böllérbicskás, magyarkeresztény embert nem hívnak Homérosznak. Gondolom a Katonát nem akarják bezárni, csak felgyújtani. Kár, hogy színházat nem lehet felkoncolni, mert ezek megtennék. A Homérosz nevű többszörös tudjukkit Závada Péter és Szabó-Székely Ármin kozmopolitúrozta mégkozmopolitábbra. Ideálisan betiltható darab, pl. nagyon jól menne Orbán Ráhel infánsnő karórájához a betiltása.

Székely Kriszta Odüsszeusza egy macho gorilla, aki végigdugja a teljes görög mitológiát és közben a Nagy Ervinre hasonlít. Pláne. Pénelopé, aki viszont Jordán Adélra hasonlít, adott ponton elénekli Menyhárt Jenőtől a Mocskos Időket. Nevezett Pénelopé a darab végén úgy hallgatja meg a férje bátor cselekedeteit, különös tekintettel a Nauszikaá "The Snowhand" -dal és Kalüpszóval folytatólagosan elkövetett bátor cselekedetekre, és az akháj nemzeti karakterre oly jellemző belezésekre, mint amikor Cselényikettőné hallgatja azt, hogyan verte szét Cselényikettő az összes mezőcsabai köcsög orrát a megyekettes meccs után és mind a kilenc felest utána, amit egyenként kell elmesélni, különben nem használnak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.