Szerző: BAJNAI GORDON
2018.10.22.
Az elmúlt évtizedek rendjét a világ fejlettebb részén a demokrácia – joguralom – piacgazdaság – globalizáció elvei, intézményei és az ezeket garantáló Pax Americana határozták meg. Ehhez a világrendhez csatlakozott 1990-ben a kommunizmus romjai alól kikecmergő Magyarország is. Azonban a 2008-as válság – és nem kis mértékben a válságkezelés – mostanra nagyrészt felemésztette azt a politikai tőkét, amely eddig a fennálló világrend alapjául szolgált. Miközben a válság utáni helyreállítási szakasz végén a világgazdaság még dübörögve bővül, a nemzetközi politikában egyre nő a szétesés veszélye, és hamarosan ez lehet a soron következő válság kirobbantója. Ebben a helyzetben az Európai Unió és Magyarország sorsfordító évek elé néz.
1. A harag erő nélkül mit sem ér – középtávon egy ország, egy régió gazdasági képessége meghatározza a katonai, diplomáciai erejét, e kettő együtt pedig azt, hogy milyen mértékben képes alakítani a világot maga körül. A 2008-as válság felgyorsította Kína felemelkedését, Amerika visszahúzódását és Európa térvesztését. Az Európai Uniónak megvan minden lényeges adottsága ahhoz, hogy az új világrendnek is egyik meghatározó szereplője legyen. Konstrukciós, legitimációs és kormányzási problémái miatt mégis az a veszély fenyegeti, hogy a jövőben a játékszabályoknak nem alakítója, hanem elszenvedője lesz – súlyos következményekkel az európai nemzetek és polgáraik számára. A fokozatos lecsúszás és kiszolgáltatottság ellen az unió népei szempontjából az egyetlen észszerű stratégia a világban közös fellépés lehet, a jelentős összeurópai gazdasági és önvédelmi potenciál egységes, határozott képviselete a nemzetközi érdekérvényesítési versenyben Kínával, Oroszországgal és – ha nincs más választás – az Egyesült Államokkal szemben is. Az erőforrások egyesítéséhez az érintett területeken mielőbb további integrációs lépések kellenek, megőrizve az Európai Unió sokszínű nemzeti hátterét. Ez nehéz feladvány, és ha a sok részérdek közt ez az együttműködés egyáltalán létrejön, az várhatóan csak a mainál szűkebb európai magra fog kiterjedni; és ebből ma leginkább Magyarország rúdja áll kifelé.
2. A forradalmakat nem a szegények csinálják, hanem a csalódottak – demokráciát tartósan csak széles és stabil középosztályra lehet építeni. A demokratikus politika általában három fő téma: a jólét, az identitás és – ritkábban – a biztonság kérdései körül forog, időben eltérő súllyal. A 2008-as válság óta eltelt időszak viszont mindhárom kérdést egyszerre helyezte a politikai és a közgondolkozás centrumába. A gazdaság visszaesése veszélybe sodorta e középosztályok anyagi biztonságát, és megkérdőjelezte a gyarapodásba, a jövőbe vetett hitüket. Ráadásul a kibontakozó ipari forradalom 4.0 ha teremt is majd sok új munkahelyet, azok nem ott és nem azoknak nyílnak meg, ahol és akik a korábbi munkájukat elveszítették. Mindezzel párhuzamosan a migráció és a kiszolgáltatottság a nemzetközi gazdaságnak megrengette a hagyományos identitásokat, legújabban pedig a terrorizmus, az orosz militarizmus, az atlanti szövetség elbizonytalanodása a biztonságérzetet. A 2008-as válság nyomán tömegek érzik úgy – okkal –, hogy az addigi közmegegyezés, az azt képviselő elit cserbenhagyta őket: új perspektívát, identitást, biztonságot keresnek. Ez a kereslet pedig – miként a 30-as években is – gyorsan megszüli a kínálatot: a félelmeket megszemélyesítő és ellene védelmet ígérő, a népszerűséget az észszerűség ellenében is használó cinikus hatalmi politikát, a radikális populizmust. Ez a politika a válságot nem megszünteti, hanem használja, mert a fennálló rendet nem javítani, hanem lerombolni akarja. Értelmezhető választ azonban a XXI. század problémáira nem ad.
3. Azt mondják, a technokrácia: szakszerűség, politika nélkül; a populizmus: politika, szakszerűség nélkül. A jelenlegi gazdasági ciklus felfelé ívelő szakasza a végéhez közelít, a geopolitikai szétesés pedig az elkerülhetetlen pénzügyi korrekciót könnyen változtathatja újabb mély, a mindennapi megélhetést is veszélyeztető visszaeséssé. A 2008-as válságra reagáló gazdaságpolitikai eszköztár a legtöbb fejlett országban még mindig közel a maximumon pörög, ezért amennyiben az újabb válság hamar jön el, nem lesz majd bevethető tartalék eszköz a hatások tompítására. Ezért a tét ma az, hogy a fennálló rendszer képes-e magát elég gyorsan, elég radikálisan korrigálni és politikai értelemben hitelesíteni, még mielőtt a következő recesszió ideér. Képes-e a középosztályok számára megint megoldásokat, biztonságot szállítani, például az esetenként szélsőségessé vált újraelosztási viszonyok korrekciójával vagy a migrációs és integrációs válságra adott reálpolitikai válaszokkal. A rombolás ellenszere nem a status quo őrzése, hanem a rendszer gyors modernizálása. Ha a politikai tőke ilyen újratermelése nem történik meg időben, akkor a hamarosan következő újabb válságban a jelenlegi „fejlett világ” jelentős részét meghatározó politikai és gazdasági keret eltörhet, és nincs garancia arra, hogy utána jobb vagy akár bármilyen stabil alakulat jön létre. Kiemelten veszélyeztetettek azok az államok, ahol a középosztály nem elég széles és stabil, ahol a demokratikus intézmények nem gyökereznek mélyen, ahol a gazdaság és a szociális védőháló szálai vékonyak...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.