2018. október 2., kedd

ORBÁN: A RENDSZERVÁLTÁS ELŐTT IS VIP VOLTAM

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2018.10.02.


Az utóbbi hetekben sok minden történt a hazai politikában. De alapjában véve szinte semmi. Valójában az Orbán-rendszer konszolidációja zajlik. Amire Orbánnak égető szüksége van. Ma már azért is, mert ez biztosítja a büntethetetlenségét. Az, hogy olykor elszólja magát, a híveket aligha zavarja.

Mert a konszolidációs folyamat egyik célja kétségtelenül az, hogy igyekeznek a hívek számát stabilizálni azon a szinten, ami a társadalom megosztottságának fenntartásával biztosítja a hatalomban maradást. Márpedig a folyamatos belső háborúk más célt aligha elégítenek ki. Azon talán érdemes lenne persze elgondolkodni, hogy hosszú távon ez mennyire szolgálja az országot. Valószínűleg semennyire. De nem áltatom magam azzal, hogy ezen a vakhitű orbanisták komolyabban elgondolkodnak, mint a Kádár-titkárságra annak idején levelet író, vagy a Rákosiban is a „jó királyt” látó egykori hívők. Esetleg még példának is tekintik, hogy a pökhendi ostobaság biztosítja a diadal útját. Nekik imponálhat is Orbán válasza a repülőútja kapcsán.

Érezhetik úgy, ahogy egy híradás címe írta. Azt emlegetve, hogy Orbán felmosta a repülőútját firtatókkal a padlót. Holott ez legfeljebb azért lehet igaz, mert jobban bírja decibellel, és az LMP-hez hasonló társszervezetekkel biztosítható az egységes ellenzéki kommunikáció elmaradása, illetve a kommunikáció általános pöcstelensége. Holott Orbánnak volt pár mondata a sok nagyképűség közepette, ami nagyon árulkodó. Az egyik ezek közül az, hogy eddig is így járt meccsekre és ezután is így fog: „Harminc éve mindig így mentem, jövő héten is így fogok menni és azután is így fogok menni”. Márpedig harminc évvel ezelőtt csak akkor repülhetett kiemelt személyként, ha része volt az állami apparátusnak. Harminc éve 1988-at írtunk. Ekkor Orbán, a felszínről nézve egy volt a kis senkik között. Ellenben a jelek szerint ott volt a gépházban. Talán még csak a szenet lapátolta, és a hatalmi gépezetet olajozta, de a jelek szerint ott volt. Talán éppen ekkortájt döntöttek a hatalmat átmenteni szándékozó kádáristák, hogy felépítik a jövő diktátorát a zsebhoki-bajnokból...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.