2018. október 21., vasárnap

ORBÁN VIKTOR JANUÁRBAN A VÁRBA KÖLTÖZIK - ISTENT CSAK BETEG EMBER JÁTSZIK

VÁROSI KURÍR
Szerző: VARGA ZOLTÁN
2018.10.21.


Várba költözés? Ebben nagyjából minden benne van. Egy ország rendszerváltás utáni minden nyomorúsága, szürreális átváltozása. Minden! És sokan nagyon fognak utálni azért amit most írok. De mégis megteszem.

Tegyük picit félre a politikust

Egy pillanatig ne foglalkozzunk azzal sem, hogy kirabolta-e, vagy nem, a rábízott országot, az országban élő embereket (szerintem igen). Lépjünk át azon is, ha nem szívesen teszem, akkor is, hogy mi lehetett volna ebből az országból az elmúlt években, és a végén mi nem lett, ha a támogatásként kapott tízezermilliárdok nem néhány ostoba fajankó zsebébe kötnek ki, hanem tudássá, tehetséggé, fejlődésé, egészséggé, a jövőnkké válik.(De ne lépjünk át rajta! Ne felejtsük el!)

Nézzük csak az embert. EGY embert. Aki jelenleg is akkora dolgozószobában „lakik”, mint egy focipálya. De neki ez kevés, ezért beköltözik a Várba. A Várba, ahol az új iroda, és a kapcsolt létesítmények építési költsége megközelíti a 14 milliárd forintot! Ebből nagyjából képet kaphatunk az új iroda monumentalitásából! De most nem is az ár a fontos (de az is!), hanem maga az igény, ami az egészet mozgatja. A kézzel szőtt, százmilliós szőnyegek, az aranytapéták a falon, a felcsúti stadion méretű miniszterelnöki iroda. Ezek mind azt jelzik, hogy az emberrel, azzal a pszichével, aki mindezt megálmodta, majd meg is építteti magának, azzal nagy baj van!

Nem az iroda mérete határozza meg a benne pöffeszkedő politikus minőségét, hatalmát

Csak érdekességként: A világ politikai-katonai vezetői, Putyin, és Trump, pedig ők sem arról híresek, hogy szerény aszkétaéletet élnek, feleakkora, negyedakkora irodában dolgoznak, mint Orbán jelenlegi irodája. Ráadásul azt is örökölték már az elődöktől. De ettől még ők a világ urai, és akkor is ők maradnak, ha Orbán a várba költözik!

Mert nem az iroda mérete határozza meg a benne pöffeszkedő politikus minőségét, hatalmát! NEM!
Mert nem normális dolog, hogy a kormányülésen senki le nem ülhet addig, míg a miniszterelnök le nem ül. NEM!
Mert normális ember, még ha politikus, akkor sem dönti el önhatalmúlag…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.