2018. október 18., csütörtök

ORBÁNT MIÉRT TUDJA MERKELT SAKKBAN TARTANI?

REFLEKTOR BLOG
Szerző: szénhidra
2018.10.18.


Sokan csodálkozunk azon (a kormánypárt hívei természetesen nem), hogy miként képes a magyar miniszterelnök valamint a külgazdasági és külügyminiszter olyan határozottsággal nekimenni Németországnak, az unió és világ egyik vezető gazdasági hatalmának?

A kormány feltétlen hívei egyértelműen a miniszterelnök erős kiállásának, karizmatikusságának, a magyar virtusnak tulajdonítják ezt, aki pedig kritikusabb az hajlamos kakaskodásnak, értelmetlen erőfitogtatásnak tekinteni ezt a viselkedést. Pedig roppant egyszerű a magyarázat, az orrunk előtt fekszik, naponta zajlik és már az első perctől jól látszott.

A legegyszerűbb magyarázat annyira egyszerű, hogy a legtöbben elmennek mellette. Pedig azzal, hogy a külügyminisztériumot átnevezték Külgazdasági és Külügyminisztériummá, már akkora jelzés, mint a ház. A külügy körüli serteperte, Szijjártó hatalmának növekedése, a tudományos szervezetek szétverése és a gazdasági kapcsolatok felkutatása, már-már hajszolása is mind azt mutatja, hogy a külügyi kapcsolatok elsősorban a gazdaság nagyítólencséjén keresztül kerülnek előtérbe. És akkor nézzük, miért is tud arcoskodni a miniszterelnök Németországgal? Amennyiben Merkel egyenlő Németországgal...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.