2018. október 12., péntek

PONT MOST JUTOTT ESZÉBE AZ ÁSZ-NAK ELLENŐRIZNI A HAJLÉKTALAN EMBEREKET SEGÍTŐ CIVIL SZERVEZETEKET

MÉRCE
Szerző: PÓSFAI ORSI
2018.10.12.


Október 15-én, hétfőn lép életbe a hajléktalanságot kriminalizáló törvény, amely az Alaptörvény hetedik módosításával megtiltja az „életvitelszerű közterületen tartózkodást”. A törvény hatályba lépését követően információink szerint nagyszabású rendőri razziát tartanak Budapesten, hogy a hajléktalan embereket a város belső kerületeiből kiszorítsák. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) pedig valamiért éppen most indított ellenőrzést több hajléktalansággal foglalkozó civil szervezetnél – értesült a Népszava.

Az ÁSZ a Népszava kérdésére, hogy miért most indított ellenőrzést, annyit válaszolt, hogy ez egy előre meghatározott féléves ellenőrzési terv része, amit még júliusban hozták nyilvánosságra. Azonban a nyilvánosság számára elérhető tervben nem a hajléktalan embereket segítő szervezetek neve szerepelt, hanem a „nem állami humánszolgáltatók” köre, ami, ahogy a Népszava is kiemeli, „egy nagyságrendekkel bővebb kategória”.
A lapnak nyilatkozó civilek állítása szerint ráadásul az ÁSZ csak a héten küldte el az adatbekérő levelet, amire öt munkanapjuk van válaszolni.

A hajléktalanokat ellátó intézményrendszert utoljára 2006-ban ellenőrizte az ÁSZ, de az egyes szervezeteket akkor sem...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.