2018. október 21., vasárnap

RÁADÁS: ARANYÉLET 3. ÉVAD

IGN
Szerző: KOVÁCS-COHNER RÓBERT
2018.10.14.



Az HBO Hungary magasra tette a lécet, és egyben a magyar szériák új aranykorának (sic!) alapozott meg, amikor 2015-ben egy finn licensz alapján a magyar színházi élet színe-javával és pár tehetséges újonccal útnak indította az Aranyélet című sorozatot. A széria csak az első két epizód fejlesztésekor ragaszkodott valamelyest az eredetihez: Krigler Gábor, az Aranyélet showrunnere számos amerikai tanulmányút után ugyanis rádöbbent, hogy a koktél sokszor izgalmasabb, ha a sajátosan magyar receptet követi. Az eleinte ügyeskedő, majd további vagyonszerzés érdekében egyre sötétebb ügyletekbe keveredő Miklósi család kálváriáját nyomon követő első évad hatalmas sikert aratott, köszönhetően realisztikus karakterábrázolásának, hazai viszonylatból kiemelkedő megvalósításának, a folyamatosan adagolt adrenalinnak, no meg a vakmerő társadalomkritikának.

A hazai mutyit mikroszkóp alá vevő, és a budai, hirtelen felkapaszkodó elit szennyesét kiteregető kezdőszezon mikroszinten vizsgálta a férgeket, amelyek a hazai termést mindig megrohasztják, a második évad azonban új sebességre kapcsolt, és a családi kapcsolatok bemutatásának helyét minden eddiginél nagyobb tétek, egymást sortűzként követő váratlan fordulatok, no meg hajmeresztő akciójelenetek vették át. És bár a végeredmény ritkán vált önmaga karikatúrájává, a vérgőzös, visszafordíthatatlan fordulattal záró évad után félő volt, hogy az alkotók teljesen elrugaszkodnak a valóság termőtalajától, ami az első szezont olyan gyümölcsözővé tette. Elöljáróban annyit elmondhatunk, hogy a harmadik felvonás az eddig látottak alapján tökéletesen ötvöz mindent, amit az első kettőben szerettünk, mégsem fél új zsánerekkel játszani, új célkitűzésekkel, dramaturgiai húzásokkal lepni meg rajongóit.

Miklósiék a történtek árnyéka elől menekülve egy gyönyörű kisvárosba költöznek a Dunakanyarba, ahol Janka (Ónodi Eszter) Boros Zsuzsa államtitkár segítségével (Fullajtár Andrea) polgármesteri babérokra törekszik, Attila (Thuróczy Szabolcs) fehérgalléros nagyvállalkozóként próbál megmaradni a szeretteit védelmező családfő szerepében a buddhistának álló ex-(?)oligarcha Gáll Feri (Végh Zsolt) farvizén felevezve. Míg a korábbi évadok a súlyos áron ránk szakadó gazdagságról és annak megtartásáról szóltak, miközben a szülők nyomán az elhanyagolt gyerekek, Mira (Döbrösi Laura) Márk (Olasz Renátó) és a hozzácsapódó Bia (ezúttal az érettebb Staub Viki erőteljes alakításában) figyelem, törődés híján maguk is elindultak a saját útjukon, a harmadik a kataklizma utórengéseit mutatja be: a szülők ellen forduló sarjak útját, akik önös-önzetlen érdekeikre hivatkozva mindent lerombolnak, amit a szülők emberi életeket sem kímélve felépítettek, és amikor az ősök már épp kiszállnának belőle, épp ők lesznek azok, akik visszarángatják őket a véres mókuskerékbe.

Krigler a forgatáson elmondta nekünk, hogy az első pillanattól célja volt, hogy a második évad akció-orgiája után emberközelibb fénytörésben mutassa be Miklósiék ügyeskedéseinek tragikus következményeit, a félbetört sorsokat, amelyek útjukat szegélyezik. Olyannyira, hogy az évad során mindössze egyetlenegyszer fognak fegyvert emberre, azt is a második felében. A rajongók fellélegezhetnek, ugyanis ez a tudatos újrakalibrálás remekül sikerült: a sorozat a perspektíva-váltással frissnek, üdének, ismerősnek és mégis újszerűnek hat.

A puskaropogás hiánya viszont nem jelenti azt, hogy nem lesz részünk adrenalinfröccsökben. Épp csak a lépték változott meg: a nagy leszámolások helyét életszagú (és ettől csak még súlyosabb) dilemmák és hiteles, tűpontosan megkomponált fizikai akciók veszik át, amik testközeliségük és nyerseségük miatt szinte mindig izgalmasabbak, mint az előző évad sokat hype-olt nagy leszámolása. Egy-egy ütés, egy váratlanul fegyverként használt tárgy becsapódásakor összerándul a gyomrunk.

A gyönyörű táj és a cinikus, képmutató nihil, amit ezúttal is Janka testesít meg, a pöffeszkedő vállalkozók és a napi betevőért küzdő helyi lakosok kontrasztja működik, a rendezés (Dyga Zsombor és Mátyássy Áron) és a fényképezés (Marosi Gábor) most is bravúros, ahogy a kisváros egy-egy lakójának arcán elidőzve minden eddiginél személyesebben mutatja be, mit jelent a kisember életében Janka egy-egy odavetett aláírása, ahogy luxusingatlanok oltárán kilopja alóluk otthonukat, Attila egy-egy családja érdekében hozott "kompromisszuma", Mira egy-egy vakmerő lázadási kísérlete, vagy épp Márk egy-egy meggondolatlan lázadása...


...Az Aranyélet utolsó évada október 14-én debütált az HBO-n és az HBO GO-n, ez utóbbin ráadásul az egész évad azonnal elérhetővé válik. Az első szezon a hetekben rajtolt el a TV2-n, a korábbi részek szintén elérhetők az HBO GO-n.

VÉGSZÓ
Az Aranyélet utolsó évada magabiztosan, a korábbiaktól jelentősen eltérő stílusban folytatja a Miklósi család kalandjait. Az első évad bizonytalan lépéseinek és a második évad sokszor már-már szürreális akcióorgiájának helyét társadalomkritikával átitatott karakterpillanatok, friss humor, folyamatos feszültség és remek fizikai akció váltja. Minden percben érezhető, hogy a Miklósi család története jó kezekben van, ahogy hőseink elkerülhetetlenül menekülnek az Örökség felé, ami utoléri őket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.