2018. október 8., hétfő

ROMÁNIÁBAN MÉG DÖNTHETNEK AZ EMBEREK A SAJÁT SORSUKRÓL, ITTHON MÁR NEM

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: LÁZÁR GERGŐ
2018.10.08.


Szép jó estét mindenkinek! A török diktátor, Erdogan hamarosan megérkezik Budapestre, ezért a fél belváros hamarosan lezárásra kerül. Egy diktátornak kijáró tisztelttel fogadja Magyarország a török elnököt, aki azért érkezik – amelett, hogy tárgyal Viktorunkkal – hogy megnézze a felújított Gül Baba türbéjét. Mivel Erdogannal szemben véleményt – negatívat legalábbis – nem lehet kifejteni, ezért tüntetni sem lehet az ellen, hogy a városba érkezik. Törökországban gond nélkül börtönbe vetné azokat, akik véleményt mernek formálni róla, Magyarországon azonban ezt még nem teheti meg. Így hát be kell érnie azzal, hogy a miniszterek elnöke ellehetetleníti a minden fajta-féle tüntetés lehetőségét is.

Emlékezzünk csak, amikor a kínai elnök érkezett, vagy épp Putyin, a történet hasonló volt. A rendőrség másodperceken belül megjelent és valami kitalált indokkal elhallgattatta a demonstrálókat. A rend éber őrei kiszolgálnak és védenek. A tüntetést ezúttal a DK szerette volna megszervezni az MTA épülete elé – ahova a tervek szerint Erdogan el fog látogatni – azonban a rendőrség erre nem adott engedélyt, mondván nemzetközileg védett személy érkezik. Azt ugye mégsem mondhatták, hogy szarul nézne ki, ha Orbán Viktor egyik legjobb diktátor barátját valaki kritizálni merné magyar honban.

A Miniszterelnökség új, budavári épületében működő konyha és étterem megkezdte a szakácsok felkutatását országszerte. A szakácsnak, aki magának Orbán Viktornak is süthetne, nyilatkoznia kell arról, hogy:
"az alapanyagként használt termékek legalább 60 százaléka magyar, illetve Magyarországon előállított lesz".

A nemzet vezérének tehát nemzeti szakács dukál. Meglepő módon azonban a miniszterek elnöke megelégszik egy mindössze 60%-ig nemzeti szakáccsal is. Mi történt itt kérem szépen? Csökken a színvonal. Németh Szilárd biztosan örömmel vállalná a feladatot, ugyanis akkor nem csak a nagy nemzeti piknikeken főzhetne gazdájára, hanem az év minden napján. Mekkora boldogság lenne ez, Szilárd!
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése