2018. október 8., hétfő

SAJÁT LÁBUNKON ÁLLVA AZ ORBÁN CSALÁDBÓL KÉT DIKTÁTORT TARTUNK EL

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: TÓTH ILONA
2018.10.07.



Most mit mondjak? Tudnék csúnyát, de visszafogom magam. Azt mondom, jóban kell lenni az Orbán lánnyal, Ráhellel, aki a divat szakma lábára is ráállt. Ő ehhez is ért, olyan nagyon, hogy sutyiban a hozzá kötődő Magyar Divat- és Designipari Ügynökség képviselte Magyarországot a londoni biennálén a Kiss in Budapest nevű installációval – írja a HVG. Semmi pályázat, az állami Magyar Turisztikai Ügynökség úgy döntött, hogy ők a legalkalmasabbak arra, hogy reprezentálják az országot, a szakmát.

Azért sok mindent „leolvastam” erről az ifjú nőről, de a topis, ízléstelen megjelenése után a franc se gondolta, hogy a csillogó divatvilág magyar arca lesz. Picit egyengettek már rajta. Ott a divat, ahol az állami pénz. Istentelenül sokba kerül. Meg kell spékelni politikával, megsimogatni a papa arcát, és a lánynak dől a lé. A mi levünk, főhetünk benne. Újabb gusztustalan Orbán parádé.

A Magyar Turisztikai Ügynökség Divatipari Marketing Igazgatóságán Orbán Ráhel barátnője, Bata-Jakab Zsófia kapta meg az igazgatói posztot. Ki más? Meg is ünnepelték egy fényűző vacsorával. Az asztaltársaság: Orbán Ráhel, a már jól kipámpillázott Rogán Cilike és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő vezérigazgatója, Szivek Norbert, aki Tiborcz Istvánnal közös belvárosi milliárdos ingatlanokban utazik. Ennyi a szakma. Ha élne Coco Chanel röhögőgörcs rázná napokig. Nem követem és nem is nagyon érdekel a kifutók világa, jó nekem a bóti cucc. Nem nagyon érdekel az ügynökség szerepe sem az országmárka kidolgozásában. Az már igen, hogy megint adtunk 1,9 milliárd forintot erre. Mire is? Talán beletartozik a magyar miniszterelnök öltöztetése? Akkor szedjék össze magukat, mert a toprongy márkát sem itthon, sem külföldön nem díjazzák.

Ott tartunk ugye, hogy újabban Orbán Európa esze, akkor a lánya Európa eszének az alesze. Őt nem hatja meg a stadion, a Nemzet Divatdiktátora lett. Mindketten a magyar emberek szolgálatában gályáznak, mert ha az apuka segít, akkor a lánya is. Öröklés da. Ráhel nem Soros, hanem a mi pénzünkön tanult Svájcban. A fater bőven dobálja hetente nászajándékkal a Tiborcz- Orbán házaspárt. Szélhámosságuk nem marad a családban. A nej például a saját maga kis eszével oktatott a Corvinus Egyetemen. Ezzel a tudásával bírta eldobni a szaros pelenkát Horvátországban. Úti dizájn. Emlékeznek, amikor Ráhel az ő Pistijével magánúton Bahreinben járt? Mert a Pisti jogász, ügyvéd, vállalkozó, ha sötét is, mint az Elios lámpák, fényt forintban, euróban kap az apóstól. Az energetikai miniszter éppen ráért fogadni őket, éppen ott volt a konzulunk is. Csokievés közben nem hivatalosan, csak barátian csicseregtek: – Oil? – Yes. Hol az olaj, Pisti? Késésben vagy, fizetnénk már! Orbán Ráhel nem stadionokra tette fel a mi milliárdjainkat, mint az apja. Orbán Ráhel ide-oda kapkod, feltűnik mindenütt, ahol állami pénzt szagol. Szimata apukáig és a jól felpumpált férjéig terjed. Nagyon jól lehet élni belőle. Orbánéknál ez a módi – másokkal kapartatják ki a tüzes gesztenyét, és még hejehujáznak is.

Saját lábunkon állva, saját pénzünkből az Orbán családban két diktátort tartunk el. Régen mondom, iszonyatosan hülyék vagyunk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.