2018. október 31., szerda

SZÁRNYALNAK A LAKÁSVÁGYAK - A VADHAJTÁSOKAT SZERETNÉ LENYESNI A HABITAT

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2018.10.31.


A lakosságból többen vennének vagy építenek lakást, mint amit a válság előtti számok mutattak. A várakozások októberben az előző negyedévihez képest is jócskán megugrottak. Ilyen körülmények között aligha meglepő, hogy mindenki az árak további száguldására számít. A Habitat kampányt indít azoknak segítésére, akik egyre inkább a vesztes oldalra kerülnek.

Történelmi csúcsára emelkedtek az idén októberben a GKI által számított fővárosi és országos lakáspiaci indexek. A lakásvásárlásra és -építésre vonatkozó lakossági várakozások a GKI tájékoztatása szerint az egy negyedévvel ezelőttihez képest jelentősen élénkültek. Júliushoz képest ugyan a biztos szándékú körben (tehát, azok körében, akik a következő egy évben biztosan elindítanak egy vásárlási vagy építési tranzakciót) nem történt változás, de a valószínű szándékú kör – mint az a grafikonon is jól látszik – 27 százalékponttal nőtt.

A lakásfelújításra és -korszerűsítésre irányuló lakossági várakozások is számottevően erősödtek az egy negyedévvel ezelőttihez képest. A valószínű kör 24, a biztos szándékú kör 22 százalékponttal bővült. Ilyen körülmények között aligha meglepő, hogy az árak további emelkedésére lehet számítani.

Aki a csúcson szeretne kiszállni a befektetéséből, még ne készüljön lakása eladására – állítja a GKI. A használt lakások várható áremelkedési ütemét illető várakozások júliushoz képest alig változtak (a következő egy évben 2-5 százalék közötti emelkedés valószínű). Az új építésű lakások árai 2-3 százalékkal emelkedhetnek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése