2018. október 26., péntek

ÚJ KIBOCSÁTÁSOK JÖNNEK A TŐZSDÉN - EZÉRT LESZ KÖNNYEBB JANUÁRTÓL A BEVEZTÉS

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2018.10.26.


A következő félévben várhatóan 3-5 új kibocsátó jelenik a Budapesti Értéktőzsdén. Januártól új kategóriarendszer lesz a BÉT-en, a jövőben a standard kategóriához nem lesz szükség IPO-ra, elég lesz a technikai bevezetés – hangzott el a Napi.hu tőzsdekonferenciáján. 

Egyre több cég számára jelent reális megoldást a forrásbevonásra a tőzsde – mondta Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) elnök-vezérigazgatója a Napi.hu múlt heti tőzsdekonferenciáján. Az utóbbi időszakban sok új kibocsátó jelent meg, de sok cég használta tőkebevonásra is a hazai tőzsdét. Míg 2015-ben a részvénypiac átlagos napi forgalma 8,5 milliárd forint volt, addig idén ez már 11,2 milliárd forintra emelkedett. Három éve négy, ma már hét olyan cég van a BÉT-en, amelynek a napi átlagforgalma eléri a 100 millió forintot. A tőzsde GDP-arányos kapitalizációja pedig 14,7 százalékról 20,6 százalékra emelkedett, ami annak is köszönhető, ahogy a 2013 és 2015 között még 31 milliárd forintnyi tőkeemelés 2016-2018-ra 129 milliárd forintra emelkedett.

A BÉT 2017 őszén indította el multilaterális kereskedési rendszereként (MTF) az Xtendet, azaz az új kkv-piacot, illetve a londoni tőzsdével együttműködve úgynevezett ELITE programját, ami pénzügyi oktatást jelent vállalatok számára.

A másfél éves intenzív programot ezer nemzetközi cég munkatársai végezték már el. Ők már képesek növekedési stratégiát írni, innovációs fókusszal gondolkodni és sok egyéb másra, hogy felkészüljenek a tőzsdei jelenlétre. Magyarországról egyelőre 12 cég vett részt a programban, reményeik szerint ez a szám hamarosan bővül - mondta a Budapesti Értéktőzsde elnök-vezérigazgatója. Ezen felül egymilliárd forintból új mentoring programot is indítottak, illetve újrakalibrálták a szabályozott ingatlanbefektetési társaságokat (szit) is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.