2018. október 16., kedd

VAKU

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: LIPOVECZ IVÁN
2018.10.12.


30 évvel ezelőtt a Mecsekvidéke Takarékszövetkezet kirendeltségvezetői munkája nem lehetett túlságosan megterhelő még egy frissen diplomázott, 23 éves fiatalember számára sem. Így nem kizárt, hogy ráérő idejében papírrepülőket hajtogatott és eregetett, de miután a legújabb forradalom szele még nem lökte be az ablakot, ezért inkább csak zárt légtérben. Ám ettől még álmodozhatott közben arról, hogy egyszer majd igazi repülőgépe lesz, pilótával, stewardesszel, és oda fog repülni, ahová csak akar. Meg azzal is, akivel akar. Nem kizárt, hogy még a miniszterelnök is az utastársa lesz.

Az az ember, aki ma ezt a pozíciót tölti be Magyarországon, azt állítja, hogy ő 30 éve magánrepülőgépekkel jár focimeccsekre szerte a világban. Most ne ragaszkodjunk a konkrét számhoz, érjük be a kerekítéssel, és fogadjuk el, hogy Orbán Viktort már a 90-es évek elején is magukkal cipelték valakik – valahová. Az a két nagyvállalkozó, akinek leghamarabb lett saját repülőgépe – Demján Sándor és Csányi Sándor – megtehette ezt. S bár a hobbijaikat tekintve Orbán aligha volt a „játszótársuk” (Demján a szerencsejátékokat, Csányi a vadászatot kedvelte), a futballmeccsek izgalma egyformán vonzotta mindhármukat. Ezek a repülések – ha voltak ilyenek – ártalmatlan szórakozások voltak, Orbánnak azokban az években még semmiféle ellenszolgáltatáshoz sem voltak meg az eszközei. Az őt reptetők legföljebb arra gondolhattak: egyszer még megtérül ez a szívességi befektetés. Az első lehetséges pillanat 1998 májusában érkezett el. Orbán Viktor – jóllehet a Fidesz a választások első körében 3 százalékkal kevesebb szavazatot kapott, mint az MSZP, a második fordulóban a kisgazdák „magához csalogatásával” meg tudta fordítani az eredményt – Magyarország miniszterelnöke lett. És innentől kezdve meg kellett volna feledkeznie az ingyen repülésekről.

A civilizált országokban elég magas korlátok emelkednek a közhivatalt viselő személyek előtt. Van, ahol tételesen, összegszerűen megszabják, hogy az elnök, a kormányfő és a miniszterek milyen mértékig fogadhatnak el ajándékokat. Másutt a társadalmi konszenzus alakítja ki ezt. Ugyanakkor senki sem tetteti magát „kék szeműnek”: mindenki tisztában van vele, hogy az ajándékokat valamilyen előny szerzése reményében nyújtják. Ezért sem szabad elfogadni őket. Spanyolországban 1996-ban parlamenti választásokat tartottak. Az akkor már 14. éve kormányzó Felipe Gonzáleznek óriási érdemei voltak a Franco utáni Spanyolország fejlődésének előmozdításában. A választáson mégis megbukott. Lehet, hogy a szavazóközönség egy részének már amúgy is elege volt belőle, de az eredménybe az is beleszólt, hogy közvetlenül a választások előtt kiderült: González egy dúsgazdag spanyol villájában nyaralt Mallorcán. A német egység kancellárját, Helmut Kohlt még csak nem is a személyes haszonszerzés vezette: 15 éven át nem volt hajlandó elárulni, kiktől fogadott el nagyobb összegeket az amúgy illegális pártfinanszírozásra. Ezért, miután az 1998-as választáson megbukott, saját pártjában, a CDU-ban vonták kérdőre, aminek következtében kénytelen volt lemondani mind a pártelnökségről, mind képviselői mandátumáról (viszont a titkát haláláig megtartotta magának).

Mire Orbán Viktor első ízben kormányra került, a pécsi fiókvezetőből sikeres üzletember, a Takarék Bróker vezérigazgatója lett. Nem utolsósorban addigi pártfogója, későbbi üzlettársa, Hernádi Zsolt jóvoltából. Ő és Garancsi István (ha valaki eddig nem jött volna rá, hogy az utóbbi sikersztorijáról van szó) együtt vásárolták meg az azt először privatizáló OTP-csoporttól a rendkívül értékes ingatlanokkal rendelkező CD Hungaryt, ami a későbbi gazdagodás egyik megalapozója lett. És a Hernádi-kapcsolat révén kerülhetett Garancsi Orbán közelébe is. Akinek pár évvel később hatalmas szívességet tett: megvette „neki” az éppen a licencvesztéssel fenyegetett Videoton focicsapatot működtető gazdasági társaságot. Ez a cselekedet a Vidi-drukker Orbánt valószínűleg Garancsi örök barátjává tette. Azután pedig, hogy – az állítólag használt gépkocsikkal közlekedő, felettébb szerény életmódot folytató és a futball iránt sem igazán érdeklődő – Garancsinak repülőgépe is lett, örök útitársakká is váltak ők ketten...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése