2018. október 9., kedd

VAN ITT MÉG VALAMI, DRÁGA ELVTÁRSAK A HATALOM KRITIKÁTLAN KISZOLGÁLÁSÁBAN

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2018.10.09.


Nincsen hét(fő) kedd nélkül, amiben az a jó, hogy mindig a hétfő után következik, amiben az a jó, hogy már nincs hétfő, amit én legendásan utálok (vagyis még annál is jobban), úgyhogy minden okom megvan rá, hogy szép reggelt kívánjak mindenkinek! Persze, tudom, hogy nem ilyen egyszerű a helyzet, máris gondoskodom a szép reggel megfelelő árnyalására. Mielőtt visszatérnék a tegnapi nap egyik súlyos félreértésének tisztázására, a hét hírével kezdeném, kínomban még a kávét is félrenyeltem, olyan csodálatos.

Azt írja az újság, hogy a választási kampány hevében a nyilvánosságban meghurcolt, lejáratott, érdeklődés hiányában az utóbbi időben látványosan békén hagyott, ám azóta is előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csaba a börtönben is bűnt követetett. Tudják, ő az az ellenzéki politikus, akinek karaktergyilkosságáért a fideszes országgyűlés az igazságszolgáltatás helyébe lépett (parlamenti határozatban nyilvánították bűnösnek!), de aki már kismillió helyreigazítási pert nyert a szolgamédiával szemben, amiért harsányan hazudtak róla. Nos, emberünk az engedélyezett mennyiségen felül – fogalmunk nincs, pontosan milyen darabszámot jelent ez – 47 könyvet (!) „halmozott fel” cellájában, úgyhogy ezzel fegyelemsértést követett el. Nagyon helyes, büntessék is meg az olvasásbűnözőket, a kultúrharcot a büntetés-végrehajtásban is meg kell vívni, és példát kell mutatni a renitenseknek, akik ahelyett, hogy néznének ki a fejükből a négy fal között, arra vetemednek, hogy – jesszusúúúúúúúúristen – olvasnak. Gratulálok a fegyelmi jogkör gyakorlójának, amiért résen volt, és mélyreható vizsgálódásokat követően megállapította a nyilvánvalót: a házirend megszegésével Czeglédy fegyelemsértést követett el. Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs, Czeglédy könyveit már eltávolították, egy hónapig pedig nem vehet részt a börtönprogramokon sem. Hátha megtanulja, hogy az olvasás öl, butít és nyomorba dönt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése